Új tulajdonosa lehet a Liverpoolnak

A Liverpool amerikai tulajdonosai készek megválni a klubtól, már több érdeklődőről is hallani

 

A Fenway Sports Group (FSG) jelezte, ha úgy alakul, ha az a klub érdeke, akkor készek megválni a klubtól. 12 év után válthat tulajdonost a Liverpool.

 

Persze azonnal elindultak a találgatások, ki lehet az új tulajdonos, ha az FSG tényleg megválik a Liverpooltól. Ki érkezhet olyan ajánlattal, amit az amerikaiak is elfogadnának. Egy biztos, olcsón azért nem akarnak megválni az utóbbi évek egyik legsikeresebb angol csapatától. Főleg azok után, hogy a Chelsea "aranyáron" váltott tulajdonost.

Az egyik vevőjelölt a Dubai International Capital (DIC) lehet, amelynek alapítója, Sameer Al Ansari már 2007-ben is szerette volna megvenni a klubot, és a DIC újra a vevőjelöltek között lehet.

De bejelentkezett állítólag Conor McGregor is, aki korábban a Manchester Unitedet is szívesen vitte volna, vagyis a korábbi UFC csillag kész lehet lecsapni a Liverpool adta lehetőségre is, ha tényleg eladó a klub.

A Ricketts család, akik a Chelseat is megpróbálták megszerezni, de végül lecsúsztak az üzletről, úgy tudni nem akarja megvásárolni a Liverpoolt.

A Sir Jim Ratcliffe fémjelezte Ineos sem készül megvenni a Liverpoolt, amely cégnek szintén nem sikerült a Chelseat megszereznie.

Az FSG 2010-ben a hírek szerint 300 millió fontért vehette meg a klubot, most már nagyjából 4 milliárd fontot is megkaphatnak érte.