Megvan a DVSC új vezetőedzője

Szerb edzője lesz a Lokinak

 

A szerb Srdjan Blagojevic lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.

 

A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 49 éves tréner korábban a kazah FC Asztana és a Kaszpij Aktau, illetve a szerb FK Indija együttesét irányította. Az Asztanától múlt kedden távozott, a csapatot a bajnoki tabella második helyén adta át utódjának, a kupában pedig elődöntőbe vezette.

Blagojevic már szerdán munkába állt a DVSC-nél, és segítőivel megkezdte új együttese felkészítését a Budapest Honvéd elleni bajnokira, amit jövő szombaton rendeznek.

A debreceniek nyolc forduló után a kilencedik helyen állnak a tabellán. A portugál Joao Janeirót augusztus végén menesztették, az azóta lejátszott két bajnoki találkozón és a Magyar Kupában megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányította a csapatot.

 

forrás: MTI