A Ferencváros a Monaco ellen is megmutatná a stílusát

Csercseszov bízik benne, hogy a Ferencváros a Monaco otthonában is meg tudja mutatni a saját stílusát

 

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy együttese csütörtök este a csoport esélyese, az AS Monaco FC otthonában is megmutatja saját stílusát az Európa-ligában.

 

"Természetesen tisztában vagyunk az ellenfelünkkel, sok mérkőzését elemeztük, az elmúlt néhány találkozóján változtatott a taktikáján, de olyan minőségi futballisták vannak a keretében, hogy ez nem látszott a játékán. Nagyon nehéz összecsapásra számítok holnap" - nyilatkozta az MTI kérdésére az orosz tréner szerdán a mérkőzésnek otthont adó II. Lajos Stadionban rendezett sajtótájékoztatón.

"A legfontosabb, hogy a kilencven perc alatt végig versenyképesek maradjunk, szeretnénk megmutatni a saját stílusunkat" - tette hozzá a korábbi orosz szövetségi kapitány. Megjegyezte, vannak kisebb sérüléssel bajlódó futballisták, valamint a Trabzonspor ellen kiállított Eldar Civic játékára sem számíthat.

A sajtótájékoztatón egy újságíró arról kérdezte a mestert, hogy Monacóban hónapok után ma először esett az eső, ez pedig véleménye szerint "szerencsés előjel lehet-e a Ferencvárosnak?". A tréner a tőle megszokott nyers, de humoros stílusban azt mondta: "Úgy tudom, holnap nem fog esni, akkor talán ki sem kellene állnunk?". Majd hozzátette, nekik mindenre, így az ellenfélre, annak taktikájára és akár az időjárási körülményekre is ugyanúgy készen kell állniuk.

Sztanyiszlav Csercseszov megjegyezte, az előző idényben a Paris Saint-Germain és az Olympique Marseille mögött a Ligue 1-ben harmadik helyezett hercegségi alakulatot tartja a csoport esélyesének.

Az egyik újságírói felvetésre, miszerint a Trabzonspor legyőzésével szintet lépett a gárda, az orosz vezetőedző elmondta, valamelyest egyetért ezzel az állítással, ő azonban inkább úgy látja, egy fél lépést tett előre a csapat, amely egy jó csütörtöki eredménnyel egy újabbat tehet meg.

 

A ferencvárosi játékosok közül Muhamed Besic vett részt a sajtótájékoztatón, a bosnyák középpályás szerint a csapat a Trabzonspor ellen óriásit küzdött, és ahhoz, hogy a csütörtöki összecsapáson is sikeres legyen, az első pillanattól az utolsóig hasonló erőbedobásra és csapatmunkára lesz szükség.

 

A magyar bajnokcsapat múlt csütörtökön a nyitófordulóban hazai pályán a 16. perctől emberhátrányban futballozva 3-2-re legyőzte a török Trabzonspor együttesét, míg a Monaco egy büntetővel nyert 1-0-ra a szerb Crvena zvezda otthonában.

 

A Monaco-Ferencváros mérkőzés csütörtökön 18.45-kor kezdődik a norvég Espen Eskas sípjelére. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

 

forrás: MTI