Két támadó és egy védő sorsa is hamarosan eldőlhet, rekordigazolás a Chelseanél, válogatott támadó Rómában és a La Ligában
Három régebb óta húzódó átigazolás is eldől a napokban, így végre klubot válthat Fofana, és klubot talál magának Belotti, valamint Cavani.
A három igazolás közül egyértelműen Wesley Fofana átigazolása mozgatja meg a legnagyobb pénzeket, ugyanis a Leicester játékosát a Chelsea szerződteti, várhatóan 88 millió euróért, amivel minden idők legdrágább védője lesz. A Leicester City nagyon nem akarta elengedni a játékost, érthető, az idénykezdetet látva, mennyire szükségük van a még megmaradt top játékosaikra. Viszont a Chelsea nem tágított, rendre emelte az ajánlatokat, valamint Fofana is távozni szeretne. A vége talán minden félnek megfelelő megállapodás lesz.
Andrea Belotti szerződése lejárt a Torinóval az idény végével, és jó sokáig tartott a klubkeresés. Belotti jól érezte, inkább maradnia kell Olaszországban, majd befut a megfelelő ajánlat a Serie A-ból is. José Mourinho néhány nappal ezelőtt nyilvánosan jelezte, szeretné, ha Belotti hozzájuk igazolna. Azóta az olasz sajtó szerint megszületett a megállapodás a felek között, sőt az orvosi vizsgálatok várnak már csak a 28 éves olasz válogatott támadóra, hamarosan a Roma játékosa lehet.
Edinson Cavani is célegyenesbe került a csapatkeresésnél. Egy biztos volt, az uruguayi támadó a PSG és a Manchester United után a La Ligában szeretne játszani, így a pletykák rendre spanyol klubokról jelentek meg. Már-már úgy tűnt, a Valencia lesz a befutó, de a legújabb hírek szerint a Real Sociedad lesz a nyertes. A Sociedad a héten eladta Alexander Isaket klubrekord összegért, így sürgősen csatárt kell keresniük a Newcastle Unitedhez távozó svéd támadó helyére. A 35 éves, de még mindig éhes Cavani lehet a befutó.