Pochettino távozott, Galtier érkezett, új korszak a PSG-nél

Hivatalosan is megtörtént az edzőváltás a PSG-nél, Pochettino távozott, Galtier érkezett. Változások várhatók a párizsi klubnál.

 

 

Mauricio Pochettino távozott, nem töltötte ki a szerződését a PSG-nél, helyére érkezett Christophe Galtier, aki két évre szóló megállapodást kötött a francia klubbal.

 

Milyen változást hozhat Galtier érkezése? Több vonalon is érdemes lesz figyelni a munkáját.

A PSG-nek újra erősnek kell lennie a francia bajnokságban. Még ha nem is az volt a legfontosabb a számukra az utóbbi években, azért kimondható, egyeduralkodónak kell lenniük ilyen költségvetéssel, és olyan kerettel, amivel rendelkeznek a Ligue1 küzdelmeiben, de a nemzeti kupasorozatokban is gyűjteni kell a trófeákat. Pochettino első csonka idényében, Galtier vezetésével nyert a Lille bajnokságot, majd a sikeredző távozott, és a Nice edzője lett. De Nizzában nem tudta megismételni a korábbi sikereket, ezért talán óvatosabbak vele kapcsolatban a szurkolók, megérett a PSG irányítására?

Azt lehetne gondolni, igen. Több sikeredző is megbukott a PSG-nél, nem tudták elérni a fő célt, a Bajnokok Ligája győzelmet. Galtierrel viszont egy más identitású PSG-t láthatnak majd a szurkolók. A szakember megköveteli a kemény munkát, de közben barátja a játékosoknak. Látványos játékot vár el, valamint fegyelmezett, és sikerre éhes játékosokat akar látni a pályán.

Az utóbbi időszakban a PSG szurkolói jogosan fordultak el enyhén a klubtól, tüntettek a vezetők ellen. És erre reagálva történtek meg a változások a PSG-nél. Nasszer al-Khelaifi elnök nem véletlenül nyúlt bele a szakmai részbe. Luis Campos személyében fontos tanácsadó érkezett a klubhoz. Campos korábban a Lille-ben dolgozott együtt Galtierrel, ő volt a sportigazgató, és az igazolásokat is nagy egyetértésben tudták megoldani úgy, hogy az a csapat javára váljon. Előtte viszont a Monaco sikerkorszakának letéteményese volt, remekül igazolt, ismeretlen játékosokat építettek fel, és adtak el busás haszonnal. Többek között Kylian Mbappé is a Monacótól érkezett a PSG-hez.

Campos személye egy szemléletváltozást hoz majd a PSG-ben átigazolás fronton is, fontos lesz majd a saját nevelés, a fiatalok beépítése, és erre Galtier vevő. Bíznak egymásban, ismerik egymás munkamódszerét, így egy új PSG alapjait tehetik le, amelyen már nem csak nevetni fognak a konkurens szurkolók, mert a pénz mellett egy párizsi identitás kiépítése, visszahozása a cél. Aminek a szurkolók klub mellé állítása is a fontos hozománya lenne.

Mbappé megtartása kiemelkedően fontos tényező volt, hiszen fiatal, francia, világbajnok, a világ egyik legjobb játékosa, és hazája csapatáért akar küzdeni. Galtier fontosnak tartja Mbappét, viszont jelezte a kinevezésekor is, Mbappétól sokat várnak, de nem tesznek rá extra tehert. Nem lehet csak tőle várni a gólokat, a győzelmeket.

Galtier megpróbál csapatot gyúrni a keret sztárjaiból, érdekes lesz nézni, hogyan tudja megoldani Messi és Neymar helyzetet is. Messi maradni készül, és azért az első idényében kezdett ráérezni a párizsi létre. Galtier valószínűleg meg fogja találni a helyét a csapaton belül, és a hangot is, amivel lelkesíteni lehet az ex-barcelonai csillagot.

Neymar esetében még nem tudni, mit hoz a jövő, egyes feltételezések szerint távozik, vagy legalábbis a vezetők nem bánták volna, ha távozik a brazil játékos, de a szerződése szerint még évekig a klubnál maradhat, és csak akkor fog klubot váltani, ha számára is kihívást jelent szakmailag, de képesek anyagilag is finanszírozni az igényeit. Neymar nagyjából heti 600 ezer fontos fizetését egy angol klub sem adná meg, így meglepetés lenne, ha mégis bajnokságot váltana a brazil csillag. Érdekesség, hogy a napokban megjelent lista szerint a világ három legjobban fizetett labdarúgója a PSG-ben játszik. Mbappé 1 millió fontot keres hetente, Messi 900 ezer felett, és Neymar a harmadik.

De Campos, majd Galtier érkezése megváltoztatják a viszonyokat. Mbappé középpontba helyezése megmutatja az irányt, de mindezt úgy, hogy a többiek se sértődjenek meg, fontosnak érezzék magukat a projektben. Campos és Galtier érkezése újra egyeduralkodóvá teszi majd a francia bajnokságban a PSG-t, és az új szemlélet szerint leveszik a játékosokról a mindenáron való Bajnokok Ligája győzelem kényszerét. Ha a játékosok elkezdik élvezni a játékot, ha csapatként tudbak egymásért küzdeni, ami Galtier alatt elengedhetetlen követelmény lesz, akkor akár még a BL cím is becsúszhat szép csendben.

Galtier eddigi legnagyobb szakmai kihívása előtt áll, kíváncsian várjuk, mennyire lesz képes felnőni a feladathoz. És kíváncsian várjuk azt, hogy a PSG képes lesz-e megváltozni, nem csak sztárok gyűjtőhelyeként viselkedni, hanem egy igazi csapatként muzsikálni.