Romero és Kulusevski is bevált

A Tottenham élni fog a vásárlási opcióval két játékosánál is

 

A Tottenham még harcban van a Bajnokok Ligája negyedik helyért, és ebben nagy szerepe volt a nyáron, illetve a télen érkező játékosoknak.

 

Cristian Romero még nyáron érkezett kölcsönben egy évre az Atalantától. Eleinte nehezen indult a beilleszkedése köszönhetően az argentin válogatottal lejátszott mérkőzéseknek, karanténoknak és sérüléseknek. De mióta túl van a nehezebb kezdeti időszakon, alapemberré vált Antonio Conte csapatában. A hajrában ugyan megint kidőlt, de előtte megmutatta, ha egészséges, akkor a Premier League egyik legjobb védője. Nem véletlenül volt az olasz bajnokságban is az egyik legjobb védő, és szerződtette onnan a Spurs. Az egy éves kölcsönért nagyjából 15 millió eurót fizetett a Tottenham, míg opcióval további 55 millió eurót kell fizetnie a londoni klubnak az Atalantának. De úgy tűnik, élni fognak a vásárlási opcióval, az egy év elég volt a bizonyításra.

Dejan Kulusevski is kölcsönben érkezett a klubhoz. A svéd támadót januárban szerződtette a Tottenham, másfél évre kölcsönben, vásárlási opcióval. A 18 hónapos kölcsönért 10 millió eurót kellett fizetniük, a vásárlásért cserében pedig várhatóan további 35 millió eurót.

Kulusevskit eleinte óvatosan használta Conte, mert meg kellett szoknia a Premier League-t, de a néhány hetes akklimatizálódás óta csapata egyik legjobbja lett a Juventustól érkező játékos.

Fabrizio Romero értesülése szerint a Tottenham most nyáron nem csak Romerót fogja végleg leigazolni, hanem Kulusevskit is. A támadó esetében nem várnak másfél évig.

Az átigazolásokat erősítheti, ha sikerül megtartani a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyet. A Tottenham az utolsó forduló előtt a tabella negyedik helyén áll.