A Tottenham nyerte az észak-londoni derbit, az Arsenal ellen tartotta életben a BL álmokat (3-0)

Tottenham gólöröm
A Tottenham 3-0-ra nyerte az Arsenal elleni észak-londoni derbit. A képen a társak Harry Kane második gólját ünneplik és ölelik a gólszerzőt.

A Tottenham 3-0-ra nyert az Arsenal ellen, így életben maradtak a Bajnokok Ligája álmok, nyílt maradt a negyedik helyért folytatott küzdelem

 

A Tottenham és az Arsenal találkozója mindig igen feszült, hiszen kiemelt derbiről van szó, a két szurkolótábor finoman szólva, nem kedvelik egymást. Ráadásul most külön tétje is volt a mérkőzésnek, hiszen, ha az Arsenal nyer, akkor biztosan Bajnokok Ligája induló, a Tottenham pedig lemarad idén is a BL-ről. Végül a Spurs győzelme nyitva hagyta a kérdést, az Arsenal, vagy a Tottenham végez BL-t érő helyen.

 

A Tottenham a 22. percben szerezte meg a vezetést. A Son elleni szabálytalanság miatt megítélt büntetőt Harry Kane magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába.

A 33. percben Holding könyöklés miatt megkapta a második sárgáját is, emberelőnybe került a Tottenham.

A 37. percben Son jobb oldalról ívelt középre, Bentancur fejelt jó tíz méterről a kapu jobb oldala felé, Kane közelről fejjel kettőre növelte az előnyt.

A 47. percben Kane küzdött a tizenhatoson belül a labdáért, menteni tudtak előle, de röviden, a lecsorgóra Son csapott le és tizennégy méterről a kapuba tekert.

A mérkőzésen több gól nem született, a Tottenham egy pontra közelítette meg a győzelemmel az Arsenalt. A bajnokságból még két forduló van hátra, így még bármi megtörténhet.

 

Edzői értékelések

"A ma este nagyon nehéz volt, mert amikor győzelmi kényszer alatt játszol, sosem könnyű. Tudom, milyen nyomás nehezedik a játékosok vállára, és az enyémre is. Nagyon boldoggá tesz, hogy ilyen intenzitással és szenvedéllyel játszott a csapat." - mondta a mérkőzés után Antonio Conte.

"Köszönetet kell mondani a szurkolóknak, mert elképesztő volt a hangulat. Az elejétől a végéig drukkoltak nekünk. Most arra kérem a szurkolóinkat, hogy tegyék ugyanezt meg vasárnap is. A Burnley ellen muszáj nyerni, egy olyan csapat ellen, amely a bennmaradásért játszik."

"Nem tudok őszintén értékelni, mert hosszú időre felfüggesztenének" - kezdte az értékelést Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője. "Szeretek őszinte lenni, de most nem tudok őszinte értékelést adni." "Nem tudom, hogyan kell hazudni, ezért inkább nem mondom ki, amit gondolok."

"Büszke vagyok a játékosaimra, ez a meccs elment, elvesztettük, elfogadjuk, már a Newcastle-ra koncentrálunk."

"Két mérkőzést kell még lejátszanunk. A mi kezünkben van a sorsunk, tennünk kell a dolgunkat."

 

PREMIER LEAGUE 22. FORDULÓ, PÓTOLT MÉRKŐZÉS

2022.05.12., CSÜTÖRTÖK 20:45

TOTTENHAM HOTSPUR - ARSENAL 3-0

G.: Kane 22 (11-es), 37, Son 47


piros: Holding 33