Viszonylag simán nyert a Real Madrid a La Liga 31. fordulójában a Getafe ellen, újabb lépés a bajnoki cím felé
Carlo Ancelotti természetesen még nem meri elkiabálni, de újabb nagy lépést tett a Real Madrid a bajnoki cím felé, hiszen a Sevillával szemben 12 pont az előny, a vereséget szenvedő Atleticóval már 15 pont, míg a Barcelona két mérkőzéssel kevesebbet játszott, így igaz, akár 9 pontra is csökkenhet a katalánok hátránya hét fordulóval a vége előtt.
Carlo Ancelott tőle szokatlan módon pihentette a Kroos - Modric kettőst, még Marcelo is a kezdőben kapott helyet, hiszen a jövő héten jön a Chelsea elleni Bajnokok Ligája visszavágó.
A Courtois - Lucas Vázquez, Militao, Alaba, Marcelo - Valverde, Casemiro, Camavinga - Rodrygo, Benzema, Vini Jr. tizenegy kezdett a hazaiaknál. De így is végig fölényben játszottak a hazaiak, a Getafénak a hajrában lőtt kapufa volt a legnagyobb helyzete.
A 38. percben Vini Jr. külsővel tekert balról középre, a labda éppen elszállt Benzema felett, de így lett jó Casemirónak, aki előrevetődve fejelt a kapuba.
A második gólra a 68. percig kellett várni, ekkor Rodrygo tette le a tizenhatoson belül Lucasnak, aki okosan két védő takarásából passzolt a hosszú, jobb alsóba.
Benzema ezen a mérkőzésen nem lőtt gólt, viszont a helyére a 74. percben pályára lépett Gareth Bale, akit jól kifütyült a hazai közönség, de mivel látták igyekszik, és volt két szép helyzete, így azért kijárt neki is a taps.
A Real Madrid összességében simán nyert, 26 próbálkozásuk volt, míg a vendégeknek csak nyolc
LA LIGA 31. FORDULÓ
2022.04.09., Szombat 21:00
REAL MADRID - GETAFE 2-0
G.: Casemiro 38, Lucas Vázquez 68