Szerencsétlen öngóllal kapott ki a magyar válogatott a szerbektől a döntetlen szagú mérkőzésen

Magyarország - Szerbia, Szalai Ádám
Szalai Ádám mélységi passzokkal indította a támadásokat, egy fejessel és egy lövéssel próbált veszélyeztetni, de a legnagyobb helyzet Schafer és Szoboszlai lábában marad. A szerben Nagy Zsolt szerencsétlen megmozdulásának köszönhetően, öngóllal nyertek.

Egy szerencsétlen öngólnak köszönhetően kapott ki a magyar válogatott a szerbek ellen a felkészülési mérkőzésen

 

A magyar válogatott és a szerb is dolgozott ki helyzeteket, a játék összképe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, hiszen a mérkőzés egyetlen gólja is egy szerencsétlen megmozdulás után született. Bemutatkozott Ádám Martin és Callum Styles is a válogatottban.

 

A 8. percben Szalai Ádám mélységi labdájából léphetett ki Sallai Roland, végül nem tudott kapura törni, de Szoboszlaival összejátszva a tizenhatos bal oldalán, végül középre tekerte a labdát, az addigra felérkező Szalainak, a magyar válogatott csapatkapitányának fejesét ütötte a szerb kapus.

A 35. percben egy vendég szöglet meghozta a szerbek gólját, Mitrovic lövését Gulácsi védte bravúrral, de a kapufáról visszapattanó labdát Nagy Zsolt beügyetlenkedte a gólvonalon túlra, Nego már csak belülről tudott menteni. Volt rendesen videóbírózás, mivel Mitrovic kézzel szelídítette meg a labdát, de végül érvényesnek ítélték a gólt.

A 41. percben Sallai ment el a bal oldalon, a beadása Szalai elé került, aki tizenegy méterről kapura küldte, Nego estében csak belepiszkálni tudott, kapura irányítani már nem.

A 42. percben Milinkovic-Savic szabadrúgásból tekert a jobb kapufa mellé.

Az 53. percben Sallai tizenhétről lőtt kapu mellé.

A 69. percben megint volt videóbírózás, nézhettek két tizenegyes gyanús esetet, egy lerántást, amit, ha megítélt volna a játékvezető, akkor a szabálytalanság még a tizenhatoson kívül indult, majd a folytatásban a jobbról belőtt labda ide-oda pattant, majd a fekve menteni igyekvő Botka kezét is érintette, onnan jutott tovább Jovic elé, de Gulácsi fogta a közelről érkező lövést

A 79. percben Sallai újabb lövése kerülte el alig a jobb kapufát.

A 90+3. percben volt a legközelebb a gólszerzéshez a magyar válogatott, Schafer látványos szólóval indult meg a tizenhatosra, Ádám Martintól visszakapott labdát éles szögből, az ötös bal csücskéről lőtt kapufára, a kipattanót Szoboszlai hagyta ki, csak egyenesen kellett volna lőnie az üres kapuba jó tizenegy méterről, de nagyon kifordította a lábfejét, és kapu mellé ment a labda.

A világbajnokságra kijutó szerb válogatott nem meggyőző játékkal, nagy szerencsével győzte le a magyar válogatottat.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

2022.03.24., CSÜTÖRTÖK     KEZDÉS
MAGYARORSZÁG 0-1 SZERBIA

Nagy Zs. 35 (ög)
19:30

 

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka (Kecsés Á., 80.), Lang, Fiola – Nego (Bolla, 59.), Schäfer, Nagy Á. (Gazdag, 59.), Nagy Zs. (Styles, 70.) – Sallai (Vécsei, 80.), Szalai Á. (Ádám Martin, 70.), Szoboszlai

Szövetségi kapitány: Marco Rossi

SZERBIA: V. Milinkovics-Szavics – Veljkovics (Racsics, 77.), Nasztaszics (Terzics, 65.), Pavlovics (Sz. Mitrovics, 55.) – Lukics (Radonjics, a szünetben), Gudelj – Zsivkovics (Jovics, a szünetben), Tadics, Sz. Milinkovics-Szavics, Kosztics (Risztics, a szünetben) – A. Mitrovics

Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovics

 

A mérkőzés után Marco Rossi értékelte a látottakat (forrás: mlsz.hu)

– Minden szempontból kiegyenlített mérkőzést játszottunk egy topcsapatokban szereplő, klasszis játékosokból álló szerb válogatott ellen. Nem véletlen, hogy Jovic a Real Madrid játékosa, és nem például a Szegedé 

– Ma este a csapat teljesítménye sok szempontból rendben volt, a hozzáállással, az akarattal elégedett voltam, megfelelő sebességgel játszottunk, sok labdát szereztünk, azonban sok labdát el is adtunk ki nem kényszerített hibákból. Ez utóbbi volt talán az egyetlen aspektusa a meccsnek, amivel nem voltam elégedett.

- Taktikai szempontból tetszett, amit láttam, voltak jó labdakihozatalaink, támadásépítéseink, a sok labdaeladás viszont okozott gondokat. A labdaszerzéseket követően egyből mélységben próbáltuk megjátszani a labdát, jobb lett volna néha megtartani, és türelmesebbnek építeni az akcióinkat. Összességében emelt fővel hagyhattuk el a pályát, nincs miért szégyenkeznünk, mert jó hozzáállással futballoztunk, és a statisztikák is azt mutatják, hogy felvettük a versenyt a szerbekkel. A játékosok emelt fővel hagyhatták el a pályát, nincs miért szégyenkezniük a mai teljesítmény után.

- A két újonccal elégedett voltam, jól szálltak be a mérkőzésbe, kettőjük közül Callumnak volt több labdaérintése, és néhány gyors megindulása, amivel lendületet adott a csapatnak a bal oldalon.