Mbappé nyilatkozott a Monaco elleni csúfos vereség után

PSG, Neymar, Mbappé
Hiába kezdett Mbappé és Neymar is a Monaco ellen, egyikük sem tudott gólt szerezni, a PSG 3-0-ra kapott ki Ben Yedderéktől.

A PSG úgy látszik, még sem lábalt ki a hullámvölgyből, a hétvégén a Monaco verte őket három góllal. Mbappé beszélt a mérkőzés után

 

A Ligue1 29. fordulójában a Monaco 3-0-ra verte a PSG-t, ami azt mutatja, a Bajnokok Ligája kiesés után még mindig nem tért magához a francia bajnokságot vezető párizsi csapat.

 

A PSG március 9-én a Real Madridtól szenvedett 3-1-es vereséget a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján, ami BL kiesést jelentett a klubnak. A kiesés után természetesen óriási a felfordulás a klubnál. Még nem tudni, marad-e a klubelnök és a sportigazgató. Pochettinót a Manchester United akarja. Mbappé továbbra sem hosszabbított és úgy tűnik a Real Madrid játékosa lesz. Neymart elengedné a PSG. A szurkolók már a kiesés előtt is elégedetlenek voltak a látottakkal, hiszen Messitől is többet várnának.

A kiesés utáni első bajnokin a PSG a Bordeauxt fogadta, füttykoncert közepette, mert a hazai szurkolók nem bocsájtották meg a kiesést. Ekkor a Paris Saint-Germain simán nyert 3-0-ra.

A hétvégén viszont a Monacohoz látogattak, itt az influenzával küzdő Messi nélkül sima háromgólos vereséget szenvedtek. A 3-0-ra végződő mérkőzés után többek között Kylian Mbappé is megosztotta a véleményét a helyzetről az Amazonnak.

"Nagyszerű csapattal szemben veszítettünk, akik azért küzdenek, hogy nemzetközi kupában indulhassanak. Elszántak voltak, és végrehajtották a tervüket. Remélem bejutnak egy európai kupasorozatba. Megérdemelték a győzelmet."

"A cél a 10. bajnoki cím megszerzése, a többi nem számít." - mondta a PSG idényéből megmaradt fő célról.

"Még ha 8-0-ra, vagy 9-0-ra nyernénk, az emberek akkor a Bajnokok Ligájára fognak gondolni. Profinak kell maradnunk, tisztelnünk kell egymást. Tisztelnünk kell a szurkolókat, akik támogatnak minket, az embereket és a családunkat."

 

Marquinhos (PSG csapatkapitány) szerint viszont katasztrófális volt a játékuk.

"Katasztrófa, nehéz megemészteni. Az idény legrosszabb játéka volt."

"Nehéz időszakban vagyunk és nem dobhatunk el mindent. Együtt kell tovább dolgoznunk, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből."

"Nagy volt a várakozás a Real Madrid ellen, a vereség fájt nekünk. Még mindig vannak céljaink, amiért küzdenünk kell. Ha továbbra is így játszunk, veszélybe kerül a bajnoki cím."

 

Mauricio Pochettino szégyenteljes játékról beszélt.

"Elfogadhatatlan így kezdeni egy mérkőzést. Szégyenteljes teljesítmény volt."

"Itt az ideje, hogy továbblépjünk, túllépjünk a Bajnokok Ligája kiesés okozta frusztráción, és elgondolkodni azon, hogy a legjobbat nyújtsuk, és versenyképesek maradjunk."

"Nem akarok kifogásokat keresni. Az első félidő elfogadhatatlan volt. Nem volt küzdőszellemünk, a játékmódunk elfogadhatatlan volt. Ez többet nem fordulhat elő. Ne lehet ilyen a hozzáállásunk. Elfogadhatatlan, hogy így kezdjük a meccset."

"A klub és a szurkolóink tisztelete alapvető. Fontos, hogy megoldást találjunk. Kollektíven kell gondolkodnunk."

 

A vereség ellenére még van ideje a PSG-nek, hogy rendbe tegyék a fejeket, hiszen 12 ponttal vezetik a Marseille előtt a bajnokságot és már csak kilenc forduló van hátra az idényből.