Az Atletico Madrid a Tottenham védőjét vinné

Emerson Royal egy idény után visszatérhet a spanyol bajnokságba

 

Emerson Royal nagy reményekkel érkezett a Tottenhambe a nyáron a Barcelonától, de nem váltotta meg eddig a világot Londonban.

 

A brazil válogatott védőt a Barcelonától igazolta le a Tottenham, de eddig vegyes megítélés alá esik a teljesítménye. A szélen a védekezése stabilnak tűnik, de amikor a védelem eltolódik és középre kell húzódnia, akkor rendre rosszul helyezkedik, több gólt is kapott róla a csapata. Ráadásul a támadásokat sem tudja rendesen segíteni, a passzai pontatlanok.

Az utóbbi mérkőzéseken kikerült a kezdőből, Antonio Conte Dohertyt tette a helyére, az ír védő pedig jó játékkal hálálta meg a bizalmat. Nem véletlen, hogy felröppentek Emerson távozásáról a pletykák.

Egyelőre az Atletico Madrid tűnik befutónak, a madridi csapat már a nyáron is vitte volna Emersont, akit akkor a Spurs igazolt le. Emerson mellett szól Diego Simeone szemében a La Liga tapasztalat. Hiszen a Barcelona nevelés Emerson, az előző szezonban a Betisben szerepelve mutatott kiemelt teljesítményt, ezért is hozta vissza a katalán klub a nyáron és adtak neki bizonyítási lehetőséget a felnőtt csapatban. Viszont a pénzügyi gondok miatt, egy kedvezőnek tűnő Tottenham ajánlatot elfogadva elengedték Royalt.

Az Atleticónak valószínűleg 20 millió euró körüli összegbe kerülne Emerson Royal játékjogának megszerzése.