Tottenham: Lukaku és Vlahovic is képben

A Tottenham támadót keres, Lukaku és Vlahovic is a kiszemeltek között

 

A Tottenham mindenképpen akar még egy csatárt, leginkább Harry Kane mellé, helyére, cseréjének. Ha az angol válogatott csapatkapitány kidől, akkor nincs befejező csatára Antonio Conténak.

 

Nyáron úgy tűnt, Kane távozik a Manchester Cityhez, de végül a Spurs nem engedte el. Az idény közbeni edzőváltás során Antonio Conte is jelezte, mennyire fontos játékos számára Harry Kane, így nagy valószínűséggel nem fogják elengedni télen sem, pedig biztosan lesz kérője januárban is. A Manchester City továbbra is csatárt keres.

Attól függően, hogy Kane marad, vagy távozik, csatárt kell igazolnia a Tottenhamnek.

Vlahovicot már nyáron is hírbe hozták a klubbal, Lukakut pedig az utóbbi napokban. Bármelyikük is érkezik, nem akar majd kispadozni Kane mögött. Ha Kane távozik, akkor hasonló kaliberű játékosra van szüksége Conténak, ahhoz, hogy esélye legyen Bajnokok Ligája indulást érő helyekért küzdenie a csapattal. Ha marad és az előbb említett két játékos közül bármelyik is érkezik, komoly erősítést jelentene a klub számára.

Dusan Vlahovic még csak 21 éves, az ő érkezése egy fokkal rizikósabb, hiába ontja a gólokat az olasz bajnokságban, meg kell szoknia a Premier League-t. Vlahovic nem zárta ki, hogy távozik a Fiorentinától, de a nyilatkozataiban nagyon ügyesen jelzi, a klubjára koncentrál, nemzetközi kupás helyezést akar elérni a Fiorentinával. A firenzei klubnál viszont tisztában vannak vele, a végtelenségig nem fogják tudni megtartani Vlahovicot.

Romelu Lukaku pedig a napokban látványosan összerúgta a port a Chelseavel és Tuchellel. A nyáron rekord összegért érkező támadó jól kezdte az idényt, de a taktikai változtatások már nem fekszenek a játékának és elégedetlenkedik. A nyilatkozataiból arra lehet következtetni, távozni szeretne. Lehetett hallani visszatérésről az Interbe, bár ott néhány szurkoló már jelezte, nem kérnek belőle azok után, hogy a nyári nehézségek során otthagyta a klubot. Persze azért érdemes azt is megjegyezni, nyáron azért is távozott az Intertől, mert az olasz klub kínai tulajdonosai anyagi problémák miatt elkezdték kiárusítani az értékeket. Mivel Lukakuért százmillió euró feletti összeget kaptak, így Lautaro Martínez már maradhatott, vagyis a távozásával rövid távon segített Lukaku az Interen.

A napokban felmerültek olyan pletykák is, hogy az Internek új tulajdonosai lehetnek, mégpedig az a befektetői kör, amely a Newcastle Unitedet is megvásárolta. Ebben az esetben bőven lenne pénz Lukaku visszavásárlására. De éppen ezért felmerült már az is, hogy a Newcastle United szerződtetné Lukakut. Kérdés, hogy a belga támadónak mennyire lenne öröm a bennmaradásért küzdő klubhoz igazolni.

A Tottenham pedig azért jöhetett szóba vele kapcsolatban, mert újra együtt dolgozhatna Antonio Contéval, akivel tavaly az Interben bajnokságot nyertek. Antonio Conte nagyon jól tudja, milyen játékkal lehet kihozni a legtöbbet Lukakuból. Persze kérdés, hogy a Spursnek van-e lehetősége megfizetni Lukakut.