Letartóztatták a palackot bedobó szurkolót

Letartóztatták az Aston Villa játékosait megdobó szurkolót

 

Az Everton - Aston Villa bajnoki mérkőzés egy nem kívánatos esemény miatt is emlékezetes maradt. Palackkal dobták meg a gólt ünneplő Villa játékosokat.

 

Az első félidő ráadásában Buendia fejelt a hazaiak kapujába, majd mentek ünnepelni a játékosok az oldalvonal felé.

Több szurkolónak nem tetszett az ünneplés, több tárgy is repült a pályára, az egyikük eltalált két játékost is. A behajított teli műanyag palack eltalálta Matty Casht és Lucas Dignet. Mind a két játékos a fejét fogta, de komolyabb bajuk nem lett szerencsére, hiszen végig tudták játszani a Premier League találkozót.

Lucas Digne esete azért érdekes különösen, mert éppen most januárban igazolt az Evertontól a Villához, mivel az azóta menesztett Rafa Benítezzel összeveszett.

A mérkőzés után nem sokkal, az Everton közleményben jelezte, hogy a rendőrség letartóztatott valakit, akit a palack bedobásával gyanúsítanak.

"Az Everton biztonsági személyzete és a Merseyside-i rendőrség CCTV felvételek alapján azonosították a szurkolót."

" A rendőrséggel közösen folyik a nyomozás, és a klub eltiltja azokat a szurkolókat, akik tárgyakat dobnak a pályára."

A 23. forduló szombati nyitómérkőzésén több gól nem született, így az Everton rossz idei szereplése az ideiglenesen kinevezett Duncan Ferguson edzősködése mellett sem változott meg, míg a Steven Gerrard irányította Aston Villa újabb fontos pontokat gyűjtött.