Ferran Torres számára nem lesz ismeretlen a Barcelona közege, még akkor sem, ha nem Barcelona nevelés
A 21 éves játékost a Barcelona a Manchester Citytől szerződtette, kedden jelentette be a klub, a hivatalos bemutatásra január harmadikán kerül sor. Annak ellenére, hogy Valencia nevelés, azért nem lesz ismeretlen a közeg a számára.
Több szinten is van kötődése Barcelona kapcsolattal rendelkező játékosokhoz, vagy edzőkhöz.
A Manchester Cityben az a Pep Guardiola volt az edzője, aki lényegében tökélyre vitte a Barcelona játékát a Messi - Iniesta - Xavi érában. A spanyol válogatottban az a Luis Enrique a szövetségi kapitány, aki Guardiola távozása óta a legnagyobb sikereket tudta elérni a katalán klubbal. Majd most az a Xavi Hernandez lesz az edzője, akiben megtestesült az a játék, amit Guardiola képvisel, valamint edzőként is visszatér a Barcelona hagyományaihoz.
A Valenciából játszott együtt Neto kapussal 2017-2019 között.
A Manchester Cityből Eric Garciával játszott együtt, a fiatal védő a nyáron érkezett a katalánokhoz vissza.
A spanyol válogatottban pedig játszott már együtt több játékossal is, így Busquets, Jordi Alba, Pedri, Ansu Fati, Gavi és Sergi Roberto sem lesz ismeretlen a számára.