Antonio Conte komoly fizetésért és elég jó átigazolási keret mellett vállalja el a Tottenham edzői feladatait
A The Sun értesülése szerint Antonio Conte 15 millió fontot fog keresni a Tottenhamnél az egyelőre csak megszellőztetett 18 hónapos megállapodás alatt.
Ami 290 ezer fontos heti fizetést jelent. Ezzel többet fog keresni, mint a legnagyobb sztárjai a keretnek. De tény, ahhoz, hogy emberszámba vegyék, nem árt, ha fizetés szinten is a játékosok felett áll az edző.
A lap szerint a fizetés mellett az átigazolási összeg az, ami egyértelműen meggyőzheti az olasz szakembert. Állítólag 150 millió fontot költhet majd új játékosokra, vagyis ekkora összegből reálisan meg lehet erősíteni egy klub keretét.
Antonio Contét már a nyáron meg akarta szerezni a Tottenham, de akkor nem jutottak megállapodásra, többek között az átigazolási keret miatt sem jutottak dűlőre egymással a felek, mivel Conte nem érezte biztosítottnak azt a támogatást, amivel sikeressé lehetne tenni a klubot.
Mivel a héten a Tottenham menesztette Nuno Espirito Santót, akit végül Conte helyett neveztek ki négy hónappal ezelőtt, így a londoni klub újra megpróbálkozott megállapodni Contéval. A jelek szerint novemberre sikerül megtalálni a közös hangot, és jöhet a szerződés. A szóbeli megállapodás állítólag már megszületett, a keddi nap során jelenthetik be hivatalosan is Antonio Contét.
Ebben a cikkben foglalkoztunk azzal, miért is szükséges Conte szerződtetése a Tottenhamnek.