A Newcastle United szaúdi kézbe került, de minden biztosítékot megkapott a Premier League, engedélyezték az üzletet
A Newcastle United hivatalosan bejelentette, hogy a Public Investment Fund (PIF), amely egy szaúdi állami befektetés alap, a PCP Capital Partners és az RB Sports & Media (együtt: Befektetési Csoport) megvette a Newcastle United 100%-os tulajdonjogát a St. James Holdings Limitedtől. Vagyis a szurkolók által sokat kritizált Mike Ashley 14 év után megvált a Newcastle Unitedtől.
A Newcastle United eladásáról már hónapok óta lehetett hallani, de eddig a Premier League megvétózta az eladást, egészen eddig, most kaptak biztosítékot arra, hogy nem kerül szaúdi állami kézbe a klub. A Newcastle United új vezetője Yasir Al-Rumayyan lesz, aki a PIF vezetője is, a megállapodás után a következőket mondta:
"Rendkívül büszkék vagyunk, hogy az angol labdarúgás egyik leghíresebb klubjának, a Newcastle Unitednek az új tulajdonosai lehetünk."
"Köszönjük a Newcastle United szurkolóinak az évek óta tartó kitartó támogatást, izgatottak vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk velük."
Amanda Staveley, a PCP Capital Partners vezérigazgatója, aki a klub igazgatósági tagja is lesz egyben, jelezte: "Ez egy hosszú távú befektetés. Egységes filozófiát kívánunk bevezetni a klubba, világos célt határozunk meg, és segítünk olyan vezetést biztosítani a klub számára, amellyel hosszú távon nagy eredményeket érhet el. Célunk a rajongókkal összhangban, egy állandóan sikeres csapat létrehozása, amely rendszeresen versenyez a fő trófeákért."
Jamie Reuben az RB Sports & Media vezetője, valamint a Newcastle United új igazgatója szerint "Nagy jövő elé nézünk. Newcastle fantasztikus város, a családunk évek óta sokat fektetett be a térségben."
Reuben méltatta a szurkolókat is, valamint kiemelte, igazi közösségi klubot építenek és együtt fognak működni a Newcastle városvezetésével is, hogy hosszan tartó növekedést biztosítsanak a térségben.
A Befektetői Csoport megköszönte Mike Ashley-nak az értékesítési folyamat során mutatott elkötelezettségét. Valamint megköszönték a Premier League-nek is a hozzájárulását ahhoz, hogy az ügylet befejeződhessen.