Real Madrid: Ödegaard újra távozhat?

ˆhirdetés

Martin Ödegaard helyzete továbbra sem egyértelmű a Real Madridnál

 

Martin Ödegaard nagy reményekkel várta Carlo Ancelottit, hátha tud végre bizonyítani az olasz mesternek, és beverekedi magát a kezdőbe. De a felkészülési mérkőzések alapján semmi sem egyértelmű még.

 

A fiatal norvég középpályás tavaly már azért maradt a Real Madridnál, mert Zidane számított rá, új játékos nem érkezett a keretbe, Ödegaardra lehetett lényegében vérfrissítésként tekinteni a középpályán, mint kölcsönből visszatérő játékos. Viszont hamarosan kiderült, még mindig kevés a Real Madridhoz. Hiába játszott jól a Real Sociedadban, Modricot nem tudta kiszorítani, pedig a horvát középpályás félig már a cserepadra szorult volna. De Modric megmutatta, milyen küzdőszellem, és a tudása legjavát nyújtotta a csapatért, kulcsjátékosa volt a 2020/21-es idényben a Madridnak.

Ödegaardot sérülés is hátráltatta, majd az Arsenal nyújthatott volna számára menekülő útvonalat. Finoman szólva nem egyértelmű, hogy sikeresnek tekinthető a londoni kaland a számára, mindenesetre a Real Madrid a felkészülés során újra ad lehetőséget a számára. Viszont azért ne felejtsük, Ödegaardot az Arsenal visszavárja, a Madrid pedig kész pénzzé tenni a játékosait, vagy legalább a fizetéscsökkentés miatt kölcsönbe adni néhány nélkülözhető értékét.

Carlo Ancelotti az érkezésekor jelezte, ad új esélyt azoknak a játékosoknak is, akik Zidane alatt kiestek a pikszisből. Így Ödegaard is kap lehetőséget, de fontos megjegyezni, nem lett egyszerűbb a dolga. Az előző idény alapján az látszik, hogy a Madrid középpályás-hármasa továbbra is igen szilárd. Modric hosszabbított, Kroos jelezte, kitöltené a szerződéséből hátralévő két évet, Casemiro is egyértelműen szükséges a középpályára. De Fede Valverde is előbb jár a fejlődésben, mint Ödegaard. De még Iscóról sem tudni, marad-e. Isco mindenesetre jobb erőnlétben kezdte a felkészülésit, mint tavaly, ami biztató lehet a számára, kérdés, hogy Ancelotti taktikájába belefér-e az a játék, amit Isco nyújtani képes, és Zidane-nal inkább a határeset volt.

A norvég esetében a nagy kérdés, vállalja azt, hogy csereként segíti a csapatát. Amúgy így is kapna bőven lehetőséget, mert rotálni kell a keretet. Érdemes megnézni, hogy pl. Nacho, aki sosem panaszkodik, rendre bőven kap lehetőséget a játékra a Madridban. Lehet, hogy nem ő a fő sztár, de azért megkapja a mérkőzésszámot rendesen. Ödegaard ebben az esetben Madridon belül építheti magát fel. Vagy pedig a szintén nem könnyű utat választja, és egy kisebb/gyengébb csapatban lesz inkább alapember, és ha tud olyat nyújtani, akkor megint visszahozza őt a Madrid. De meddig fog várni rá a Madrid, hogy beérjen a befektetés gyümölcse?

 

ˆhirdetés