Olaszország - Anglia tippek: ki fog győzni az Eb döntőben?

Egy rendhagyó és nagyon izgalmas labdarúgó-Európa-bajnokság végéhez értünk el, ahol a döntőben két futballnemzet, az angolok és az olaszok mérik össze erejüket. A bejegyzésben most összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat és a legérdekesebb Anglia - Olaszország tippek és esélyek listáját.

 

Olaszország - Anglia tippek: mik az előrejelzések a meccsre?

 

Az Eb eddigi egyik legkiegyenlítettebb meccse lehet az olasz-angol döntő, hiszen mind az olaszok, mind az angolok kiemelkedő formában voltak eddig a teljes bajnokság alatt. Azért az eddigi szereplésükre és a korábbi olasz-angol találkozókra alapozva, hoztunk nektek néhány előrejelzést – nézzük is, hogy mik ezek!

 

• Anglia lesz a bajnok az idei Eb-n

• Harry Kane gólt szerez

• Hosszabbításban dől el a meccs

 

Anglia lesz a bajnok az idei Eb-n

Az biztos, hogy az Eb 2021 döntő esélyek nagyon egyenlőnek tűnnek eddig, és az Olaszország - Anglia tippek is egészen megoszlanak a két csapat között. Sem az angolok, sem az olaszok nem számítanak egyértelmű favoritnak, így a bajnok előrejelzése sem könnyű feladat. Az angolok mellett azonban nagy érv, hogy ők hazai pályán fogják lejátszani a meccset a Wembley-ben. 1966-ban, amikor az angolok utolsó nagy nemzetközi kupájukat tudták megszerezni (akkor a vb-címet), az szintén hazai pályán történt meg. Most már csak azt az 55 évvel ezelőtti példát kell megismételnie a mostani keretnek.

 

Harry Kane gólt szerez

Aki kicsit is követi a futball, és azon belül is az angol futball világát, az pontosan tudja, hogy Harry Kane nem úszta meg kritika nélkül az eddigi Eb meccseket. A csoportkör első három meccsén az angolok kapitánya ugyanis kifejezetten rossz formáját mutatta, és egy gólt sem tudott szerezni csapatának.

Az egyenes kieséses szakaszban azonban már négy gólt is be tudott lőni, melyek közül az utolsó a dánok elleni hosszabbításban a győzelmet, és ezzel a döntőbe kerülést hozta el csapatának. A döntőben Harry Kane vállán óriási felelősség fekszik majd, azonban ez nem ismeretlen a Tottenham csatárának – és sokan biztosak abban, hogy képes lesz ezzel megbirkózni és még be is talál az olaszok hálójába

 

Hosszabbításban dől el a meccs

Ahogy már feljebb is említettük, a mérkőzés előreláthatólag nagyon szorosnak ígérkezik, ugyanis az angolok és az olaszok is eddig szinte hibátlan teljesítményt tudtak nyújtani az Eb-n. Így mi egyáltalán nem csodálkoznánk, hogy ha az angol-olasz küzdelem sem dőlne el 90 perc alatt, hanem hosszabbításra kényszerülnének a csapatok. Ezt az előrejelzést erősíti az is, hogy az angolok a dánok ellen is csak hosszabbításban tudták eldönteni a mérkőzést. Az olaszok a spanyolok elleni elődöntőn tizenegyes párbajra kényszerültek, illetve a nyolcaddöntőkben is csak a hosszabbításban tudták legyőzni az osztrák válogatottat.

Érdekesség még az is, hogy a történelem során az angol és olasz válogatottak eddig 27 alkalommal találkoztak, melyek közül nyolc alkalommal zárult döntetlennel a játékidő. A nyolc döntetlen közül ráadásul kettő pont a két legutolsó meccs volt, melyek mindkét esetben 1-1-es eredményt hoztak.

 

Olaszország - Anglia esélyek: melyik csapat a favorit?

Ahhoz, hogy az Olaszország - Anglia tippek segítségével meghatározzuk a meccs favoritját, mindenképpen érdemes áttekinteni, hogy eddig milyen teljesítményt nyújtott a két csapat. Nézzük is meg tehát azt röviden, hogy milyen volt a két nemzet döntőig vezető útja!

 

Az olaszok útja a döntőig

Az olaszok az Eb egyik legnagyobb esélyeseként érkeztek a bajnokságra, hiszen az Eb-t megelőzően hét meccsen keresztül még csak gólt sem kapott a válogatott. De a csoportkörben is hibátlanul teljesítettek, hiszen a három győzelmük mellé megint nem kaptak egy gólt sem ellenfeleiktől.

Az egyenes kieséses szakaszban aztán már azért nehezebb dolguk volt az olaszoknak is. Az osztrákok ellen, bár sokan könnyű győzelmet vártak, hosszabbításban dőlt csak el a továbbjutásuk. A negyeddöntőben aztán a szintén nagy favoritnak számító belgákat tudták magabiztos játékkal kiejteni. Legszorosabb meccsük azonban a spanyolok elleni elődöntőjük volt, amikor is egészen büntetőkig vitték a meccset, hogy ott harcolják ki a továbbjutást. Most az angolok ellen az Olaszország - Anglia tippek legtöbbje szerint szintén komoly feladatuk lesz, ha győzni akarnak.

 

Az angolok útja a döntőig

Az angol szurkolók hosszú évek óta várnak már arra, hogy szeretett válogatottjuk újra egy kupát hozzon haza. Sőt, hogy pontosítsunk: csaknem 55 éve várnak erre, miután legutolsó nemzetközi kupagyőzelmük az 1966-os vb-n jött el. Idén azonban nagy reményekkel érkezett a csapat az Eb-re, hiszen keretük az egyik legtöbb sztárjátékost felvonultató, egyik legjobban szereplő csapat volt már a bajnokság előtt is. A csoportkörben aztán valóban jól tudtak teljesíteni az angolok, bár a hazai pályán a legrégebbi ellenség, a skótok elleni döntetlen a szurkolók nagy részének csalódást okozott.

Az egyenes kieséses szakaszban azonban újra magára talált a csapat, a németek elleni magabiztos 2-0-s, és az ukránok elleni látványos 4-0-s győzelem tovább emelte az angolok elvárásait. A dánok ellen aztán, bár csak hosszabbításban, de megtudták szerezni a továbbjutást jelentő eredményt; az olaszok ellen pedig erős győzelmekre alapozva a hazai közönség ellen akarják majd megnyerni az első Eb-címüket.

 

Olaszország - Anglia sérülések, hírek

Az angolok közül eddig senkinek sem kellett komoly sérüléssel szembenéznie, így Gareth Southgate az olaszok ellen is tud sztárjátékosaira támaszkodni. A dánok ellen négy védekező játékossal állt fel a kezdő tizenegy, amelyet nagy eséllyel az olaszok ellen is megtart az angol edző. Az olaszok esetében Spinazzola elvesztése továbbra is okozhat nehézségeket, azonban a belgák ellen sérülést szenvedő védő több hónapos kényszerpihenő elé kell, hogy nézzen.

 

Gyakori kérdések az Olaszország - Anglia mérkőzésről

 

1. Mikor játsszák az EURO 2021 döntő mérkőzést?

Az Olaszország - Anglia mérkőzést július 11-én vasárnap este 9 órakor fogják játszani. Ezzel véget is ér a 2021-es foci Eb.

2. Hol játsszák a meccset?

A mérkőzésnek a Wembley Stadion ad otthont, így az angol válogatott akár hazai pályán, hazai közönség előtt is megnyerheti első európai bajnoki címét.

3. Hol tudom élőben követni a mérkőzést?

A mérkőzést, ahogy az eddigi Eb meccseket is, az M4 Sport közvetíti, melyet mind a TV-ben, mind online elérhetünk.

4. Ki lesz az 2012-es foci Eb győztese?

Nincs egyértelmű favorit a mérkőzésen. Nagyon szoros mérkőzés előtt áll a két csapat, bár az angolokat segítheti a hazai pálya előnye is.

5. Eddig hányszor tudott Anglia, és hányszor tudott Olaszország győzni az angol-olasz találkozókon?

Az angolok és olaszok között komoly futballtörténelem van már, hiszen a két válogatott az elmúlt csaknem egy évszázadban 27 alkalommal csapott össze. Ebből 8 alkalommal nyertek az angolok, 11 alkalommal az olaszok és 8-szor fordult elő az, hogy döntetlennel zárták a mérkőzést.

6. Hányadik alkalommal jutottak döntőbe a csapatok?

Az olaszok eddig három alkalommal tudtak bejutni az EURO döntőjébe, melyről csak egyszer, 1968-ban tudtak győztesen távozni. Az angoloknak ez lesz az első szereplése az Eb döntőben.