Pierluigi Gollini túl az orvosin, hamarosan a Tottenham játékosa lesz
Pierluigi Gollini visszatér Angliába, az olasz válogatott kapus a Tottenham játékosa lesz.
A 26 éves kapus Milánóban átesett az orvosi vizsgálatokon, még a reptéren nyilatkozott, mielőtt Londonba utazott volna.
"Nagyon boldog vagyok. De nagyon nehéz elhagyni a második otthonom. Köszönöm Bergamónak és a szurkolóknak. Éreztem a szeretetet, és amit a csapattal tettünk, az a történelemben is megmarad."
"Hálás vagyok a Tottenhamnek a lehetőségért, alig várom az indulást. Meg volt a lehetőségem arra, hogy Olaszországban maradjak, de a Tottenham volt a legjobb lehetőség."
A 194 cm magas kapus a Fiorentina neveltje, majd 2012 és 2014 között a Manchester United utánpótlásában nevelkedett tovább. 2014-16 között, a felnőttek között a Verona kapusaként mutatkozott be a Serie A-ban, majd két szezonnal később visszatért Angliába, de már az Aston Villához.
A Villától az Atalanta szerződtette, amellyel a Bajnokok Ligájában is szerepelt.
2019-ben mutatkozott be az olasz válogatottban.