Csak két esetben költene átigazolásra a Real Madrid a nyáron. Vélemény

A Real Madrid az előző két átigazolási időszakban nem adott ki pénzt játékosra, elképzelhető, ez lesz a harmadik. Nehéz, de szép feladat elé néz Carlo Ancelotti.

 

A Real Madrid behúzta a féket átigazolás fronton, mióta világjárvány van. Ennek köszönhetően viszonylag jól átvészelték a járvány okozta gazdasági válságot, miközben a stadion átalakítás továbbra is jól folyik.

 

Azt azért érzékelhettük, hogy a világ labdarúgásában voltak olyan klubok, akik nem léptek ennyire fékre, érdemes megnézni angol klubok költéseit, de a PSG sem szívbajos, ha igazolnia kell. A spanyol klubok már óvatosabban működtek, a Barcelonánál a komoly gazdasági válság klubelnökcserét is okozott és még mindig nem tudni biztosan, hogy Messit sikerül-e megtartaniuk, míg az Atletico Madrid majdnem surranópályán megnyerte a bajnokságot.

A Marca készített egy összeállítást, amiből kiderült, már több mint 500 napja nem igazolt pénzért játékost a Real Madrid, az utolsó érkező Reinier Jesus volt még 2020. január 20-án. A középpályás volt a brazil fiatal vonal utolsó érkezője, Vinícius Jr., és Rodrygo után jött  Reinier. A három játékosra a hírek szerint 120 millió eurót költött a klub.

Azóta viszont behúzta a klub a féket, világjárvány tört ki, elindult a stadion átalakítása.

A beszámolók alapján csak két esetben költene a nyáron játékosra a Real Madrid: ha szerződtethető Kylian Mbappé, vagy Erling Haaland. A két játékos a következő tíz évét határozhatná meg a klubnak, így ebben az esetben újra lépne Florentino Perez, amúgy a jelenlegi bő kerettel gazdálkodnak, amelyben még mindig van mozgástér.

A Real Madrid a múlt nyáron nagyjából 100 millió eurót keresett azon, hogy eladta Reguilont, Hakimit, Oscar Rodriguezt és James Rodriguezt. De kölcsönbe ment Gareth Bale, Dani Ceballos, Take Kubo, Brahim Diaz, Jesus Vallejo, Borja Mayoral és Reinier is. Miközben visszatért a keretbe kölcsönből, "új igazolásként" Martin Ödegaard, Andriy Lunin és Alvaro Odriozola.

Télen nem volt nagy mozgás a keretben, újra távozott Ödegaard, és az addig alulteljesítő Luka Jovic is mehetett kölcsönbe.

Ezen a nyáron már történt egy fontos igazolás, szerződtette a klub David Alabát, aki ingyen érkezett, mivel lejárt a szerződése a Bayern Münchennel. Az osztrák válogatott csapatkapitány egyelőre az egyetlen igazolás, viszont Mbappé és Haaland vonal még mindig él pletyka szinten.

A francia csatárral kapcsolatban rengeteg hír jelenik meg, a PSG nem akarja engedni, viszont Mbappé nem akarja meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését. A francia klub vagy most nyáron adja el, vagy jövőre ingyen engedi el, amit viszont nagyon nem szeretnének. Ebben az esetben nem lesz szép válás, a pletyka szerint kispadoztathatják akár egész idényben, de a nagyobb valószínűség, hogy mesés ajánlattal próbálják meggyőzni. Miközben szinte mindenki tisztában van azzal, hogy ha előbbre akar lépni a karrierjében, akkor váltania kell, mivel a francia bajnokság erős, ugyan, de mégsem egy angol, egy spanyol, vagy egy olasz bajnokság. A PSG-nek van még egy módja a meggyőzésre, olyan keretet hoznak össze, amely tényleg esélyes a Bajnokok Ligája megnyerésére, és ezzel tudják maradásra bízni Mbappét. A két klub között viszont nem csak egyirányú a mozgás. Sergio Ramos szerződése lejárt a Real Madridnál, a spanyol klub nem hosszabbított a rutinos csapatkapitánnyal. Ramos várhatóan a PSG-ben köt ki, ahol kétéves szerződést kínálnak neki.

A Real Madridnál az új idényben már nem Zinedine Zidane az edző, hanem visszatért Carlo Ancelotti. Az olasz szakembernek egyszerre kell kezelnie azt a helyzetet, amelyben valószínűleg nem lesznek nagy igazolások, és kell beépítenie azokat a játékosokat, akiket Zidane jegelt. Persze nem lehet tudni, hogy Mbappé és Haaland esetében mi fog történni a nyáron. Inkább távozókra lehet még számítani, nem csak Ramos, hanem akár Varane is mehet. A francia védő iránt a Manchester United érdeklődik, de természetesen lehetett már hallani a PSG vonalat is. Isco iránt a Milan érdeklődik.

Egy biztos, Ancelotti több olyan játékosnak is megadhatja az esélyt a bizonyításra, akik Zidane alatt létszámfelettivé váltak, így még az is elképzelhető, hogy lesz egy sikeres idénye Gareth Bale-nek is a klubnál, aki a Tottenhamnél az idény végére felépítette magát, valamint az olasz mester feladata lesz a fiatalítás további folytatása. A kölcsönből visszatérő fiatalok tesztelése már meg is kezdődött, hiszen hétfőn elindult az új idényre való felkészülése a klubnak. Valamint már az előző szezonban láthattunk néhány ígéretes játékost a Castillából, így az új szezonban több szerepet kaphat Victor Chust és Miguel Gutierrez a védelemben, valamint a középpályán Antonio Blanco is ígéretesen játszott az idény vége felé.

 

Később fognak becsatlakozni az Európa-bajnokságon és a Copa Americán szereplő játékosok, de lesz még itt Olimpia is. Olyan nagy öregekre viszont még mindig lehet számítani, mint Modric, Kroos, és Benzema.

Luka Modric már hosszabbított a Real Madriddal, és a horvát válogatottban is megmutatta, még mindig lehet rá számítani. Toni Kroos számára nem volt túl sikeres az Európa-bajnokság, a németek ugyan továbbjutottak a csoportból, de az angolok már megálljt parancsoltak nekik. Kroos bejelentette a válogatottból való visszavonulását, így már csak a Real Madridra koncentrál. Jelezte, el tudja képzelni, hogy Madridban fejezze be a profi pályafutását. Karim Benzema visszatérhetett a francia válogatottba. Számára sikeres volt a visszatérés, viszont a francia válogatott enyhén beégett, akár a német. Eden Hazard helyzete sem tisztázott, játszott ugyan a belga válogatottal, de újra megsérült, még nem tudni, mennyit kell kihagynia.

A 2021/22-es idényre való felkészülést bonyolítja, hogy az Európa-bajnokság mellett jelenleg is tart a Copa America, ahol Valverde, Vinícius, Casemiro és Éder Militao is érdekelt, míg közeleg az Olimpia, ahol az Európa-bajnoksággal szemben, már lesz spanyol játékos is a keretben, így Marco Asensio és Jesús Vallejo is nagy valószínűséggel ott lesz az olimpián, ami megnehezíti Carlo Ancelotti terveit az új idényre nézve.

Viszont ebből a cikkből is kiderült, Ancelottinak nehéz dolga lesz, mert ugyan bő kerettel dolgozhat, de több olyan játékost kell beépítenie, aki Zinedine Zidane alatt kikerült a keretből, el kell velük hitetni, képesek Real Madrid szinten játszani, vagy tényleg kiderül róluk, a francia mesternek igaza volt velük kapcsolatban. A Real Madrid mindenesetre már elkezdte a felkészülést, egy nagyon bizonytalan idényre, mert a válság még mindig tart, sosem jó, ha egy klub nem tud igazolni új játékost, nem tud igazán vérfrissítést végrehajtani. De talán az edzőváltás elegendő lehet a csapat felrázására, valamint most derül ki, hogy jól döntött-e a klub akkor, amikor évekkel ezelőtt a fiatal tehetségek leigazolásába fektetett, és nem az azonnal mély vízbe dobható sztárokéba.

 

Molnár Gábor