Juventus: Ők pótolhatják Cristiano Ronaldót, ha távozik

Megvan, kik közül kerülhet ki Cristiano Ronaldo utódja a Juventusnál

 

Még sok a bizonytalanság Cristiano Ronaldo pályafutásával kapcsolatban. A portugál támadónak egy éve van még a Juventusnál, de az utóbbi idényt búcsúnak tűnő üzenettel zárta. A pótlására természetesen már vannak ötletei a Juventusnak.

 

Nem tudni, hogy marad-e Ronaldo, vagy sem a Juventusnál. A magas fizetés előny a számára, Allegri visszatérése már nem feltétlenül. Cristiano Ronaldo iránt állítólag érdeklődik a PSG és a Manchester United is. A Juventus részéről nem lenne meglepő, ha elengednék a támadót, ugyanis kiemelten magas a fizetése, és Allegri korábbi nyilatkozatai szerint a portugál miatt nem annyira hatékony a Juventus játéka. Hogy a klubhoz visszatérő rutinos edző végül Ronaldóval, vagy nélküle javít a csapatjátékon, egyelőre nem tudni.

Viszont Neymar például korábban jelezte, játszott már együtt Messivel, most Mbappéval, szívesen játszana együtt Cristiano Ronaldóval is. És nem úgy értette, hogy a Juventushoz akar igazolni. Főleg, hogy azóta már hosszabbított a PSG-vel a brazilok csillaga.

Az olasz lapok szerint, ha távozik Ronaldo, akkor a következő játékosok közül kerülhet ki az utód:

Gabriel Jesus, akire a Manchester City nem feltétlenül számít a jövőben. Főleg akkor távozhat, ha a City leigazolja Harry Kane-t a Tottenhamtől, akit a londoni klub leginkább megtartana, vagy minimum 150 millió fontot kér érte... De Grealish érkezése esetén is nehéz helyzetbe kerülhet a brazil támadó.

Dusan Vlahovic a Fiorentina fiatalja.

De Alvaro Morata megtartásán is dolgozik a Juventus. A spanyol válogatott támadó egyelőre csak kölcsönben van a klubnál, a Juventusnak van opciója még egy év kölcsönre. De meg is vásárolhatja az Atletico Madridtól. Massimiliano Allegri már dolgozott együtt Moratával, így tudja őt kezelni.