Gólzáporos második félidőt hozott a holland - ukrán csoportmérkőzés

Öt gólt és végül holland győzelmet hozott az Ukrajna elleni csoportmérkőzés

 

 

Az első félidő nem hozott gólt, csak Zubkov sérülését, de a második kárpótolta a nézőket: Hollandia már kettővel is vezetett, de Ukrajna egyenlíteni tudott, a végén mégis a házigazdák ünnepelhettek.

 

Az 52. percben Bushchan vetődött ki és ütött ki fekve középre egy jobbról érkező beadást, Wijnaldum érkezett a labdára és lőtt tizennégy méterről a kapuba.

Az 59. percben Weghorst gólját videóbírózás után adta meg a játékvezető, a holland játékos elé pattant a labda az ötös jobb sarkánál és azonnal kapuba küldte, de néztek egy leshelyzetet és egy esetleges kapus-zavarást, de a gól érvényesnek bizonyult.

Úgy tűnt ez már sima holland győzelem lesz, de előbb Yarmolenko a 75. percben bombázott a jobb felsőbe, majd Yaremchuk fejelt a 79. percben a kapuba.

A hollandok gyorsan összeszedték magukat és Dumfries 11 méterről a bal alsóba fejelt góljával újra megszerezték a vezetést.

Hiába próbált meg mindent Ukrajna az újabb egyenlítésért, a hollandok ezt az előnyt már nem szórakozták el.

 

EURÓPA BAJNOKSÁG, EREDMÉNYEK, TABELLÁK

2021.06.13., VASÁRNAP     KEZDÉS
HOLLANDIA

Wijnaldum 52

Weghorst 59

Dumfries 85
3-2 UKRAJNA

Yarmolenko 75

Yaremchuk 79
21:00

 

Hollandia: Stekelenburg - Van Aanholt (Wijndal, 64.), Blind (Aké, 64.), De Vrij, Dumfries, Timber (Veltman, 88.) - De Roon, De Jong, Wijnaldum - Depay (Malen, 91.), Weghorst (De Jong, 88.)

Ukrajna: Buscsan - Mikolenko, Karavajev, Matvijenko, Zabarnij - Zincsenko, Szidorcsuk, Malinovszkij - Zubkov (Marlos, 13.; Saparenko, 65.), Jarmolenko, Jaremcsuk