A visszavágót is megnyerte a Manchester City, kettős győzelemmel jutottak az angolok a Bajnokok Ligája döntőjébe
Az első mérkőzést Párizsban nyerte meg a Manchester City 2-1-re, a visszavágóra Manchesterben került sor, amit az időjárás is keményen befolyásolt, esett az eső, a pálya pedig havas-jeges állapotban fogadta a játékosokat.
A PSG próbálkozott egy gyors góllal szépíteni, hiszen két gólra lett volna szükségük a franciáknak ahhoz, hogy továbbjussanak. A legveszélyesebb játékosuk megint Marquinhos volt, aki fejelt egy felső lécet a tizenhatodik percben, de ekkor már vezetett a City, amely ennél többet nem engedett a mérkőzés során a franciáknak.
A 11. percben egy Ederson által indított kontra végén csapott le a lepattanóra Mahrez és lőtt éles szögből a kapuba. Zinchenko érte el a bal szélen a kapus indítását, visszatette a tizenhatos előterébe érkező De Bruyne-nek a labdát. A belga lövése lecsorgott, de Mahrez az ötös jobb csücskéről laposan a hosszúba lőtt.
A 63. percben született a második találat, ekkor Foden indult meg a bal szélen, játszott össze De Bruyne-vel, aki visszaadta a fiatal támadónak a labdát a tizenhatosnál. Foden az ötös magasságában középre lőtte a labdát, a túloldalon érkező Mahrez pedig a kapuba lőtt.
A második bekapott gól után végleg elment a kedve a játéktól a franciáknak, sőt egyre több volt az indulatos keménykedős belépő. Egy alattomos taposásnak köszönhetően Di María a 69. percben pirosat kapott, de csoda, hogy Kimpembe a 87. percben csak sárgát kapott, és ez igaz Danilo 89. perces belépőjére is, simán kiküldhette volna őket is egyből Kuipers játékvezető.
Az is tény, hogy Neymart faragták az első félidőben rendesen.
De az is tény, hogy a Manchester City megint majdnem tökéletesen védekezett, a játékosok önfeláldozó bevetődésekkel állták útját a labdának, annyira, hogy Edersonnak nem nagyon kellett védenie lövést a mérkőzésen.
A City kettős győzelemmel jutott a döntőbe, ahol vagy a Chelsea, vagy a Real Madrid lesz az ellenfele, szerda este kiderül.
| 2021.05.04., KEDD | KEZDÉS | ||
| MANCHESTER CITY Mahrez 11, 63 |
2-0 össz 4-1 |
PSG piros: Di María 69 |
21.00 |
Man City
Ederson - Walker, Stones, Rúben Dias, Zinchenko - Mahrez, Fernandinho, Gündogan, Foden (Agüero 85) - De Bruyne (Gabriel Jesus 82), Bernardo Silva (Sterling 82)
PSG
Navas - Florenzi (Dagba 75), Marquinhos, Kimpembe, Diallo (Bakker 82) - Ander Herrera (Draxler 62), Parades (Danilo Pereira 75), Verratti - Di María, Icardi (Kean 62), Neymar