Két biztos távozó már van a Tottenhamtől

A Tottenham két játékosától is megvált, Rose és Gazzaniga is távozik

 

A Tottenham hivatalosan bejelentette Danny Rose és Paulo Gazzaniga távozását.

 

A védelem bal oldalán bevethető Rose 2007 óta volt a Spurs játékosa, bár eleinte többször is kölcsönadták, így volt a Watford, a Peterborough, a Bristol és a Sunderland játékosa is, a 2013/14-es idénytől lett az első csapat alapembere, összesen 214 mérkőzésen játszott, amelyeken 10 gólt ért el. Az utóbbi idényben nem számítottak már rá.

Gazzaniga 2017-ben érkezett a Southamptontól. A kapus összesen 37 alkalommal védte a Spurs kapuját, de Llorist nem tudta kiszorítani a kezdőből. Az utóbbi időszakban az Elche-nél játszott kölcsönben.

Dannynek és Paulónak is megköszönték az eddigi munkát és sok sikert kívántak a jövőre nézve.