Cristiano Ronaldo csodálatos rekordokat ért el

Cristiano Ronaldo lett a Serie A gólkirálya, összességében elégedett a pályafutása során elért célokkal, erről beszélt a portugál klasszis.

 

A Juventus sztárja elmondta a véleményét, amiből összességében kiderült, elégedett az Olaszországban elért eredményekkel. Bár azzal természetesen nem, hogy csak a negyedikek lettek a bajnokságban, de előfordul az ilyen. És természetesen beszél arról, milyen fantasztikus eredményeket ért el a Premier League-ben, a La Liga-ban és a Serie A-ban.

 

A szavait úgy is kell figyelni, hogy a pletykák szerint nem tölti ki a 2022. június 30-ig szóló szerződését, hanem már most nyáron távozik a Juventustól. Állítólag a Real Madrid visszavárja, bár a pénzügyi válság közepette meglepő lenne, a PSG és a Manchester United is figyeli Ronaldo helyzetét.

 

"Minden top játékos élete és karrierje magaslatokból és hullámvölgyekből áll" - írta Crstiano Ronaldo az Insta-bejegyzésben.

"Évről évre fantasztikus csapatokkal, rendkívüli játékosokkal és ambiciózus célokkal kerülünk szembe, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a legkiválóbb szinten tartsuk magunkat."

"Ebben az évben nem tudtuk megnyerni a Serie A-t. Gratulálok az Internek, megérdemelték a bajnoki címet. Mindazonáltal értékelnem kell mindent, amit ebben a szezonban elértünk a Juventusnál, mind csapat, mind egyéni szempontból. Olasz Szuperkupa, Olasz Kupa, és a Serie A gólkirályi címe is boldogsággal tölt el, kiemelten azért is, mert nehéz elérni őket, egy olyan országban, ahol sosem könnyű nyerni."

"Ezekkel az eredményekkel elértem egy olyan célt, amelyet az első olaszországi megérkezésem óta kitűztem magamnak: megnyerni a bajnokságot, a kupát, a szuperkupát, valamint a legjobb játékos és gólkirály lenni ebben a nagyszerű országban, amely tele van nagyszerű játékosokkal, óriási klubokkal és saját futballkultúrával rendelkezik."

"Már mondtam, nem üldözöm a rekordokat, a rekordok üldöznek engem. Azok számára, akik nem értik, mit értek ez alatt, nagyon egyszerűen: a futball csapatjáték, de az egyéni győzelmek segítik a csapatainkat a célok elérésében. Mindig egyre többet kell elérni a pályán és azon kívül is, hogy végül rekordok szülessenek, amik által a csapat-győzelmek elkerülhetetlenné válnak. Többnyire természetesen következik az egyik a másikból."

"Szóval nagyon büszke vagyok erre a tényre: bajnok Angliában, Spanyolországban és Olaszországban; kupagyőztes Angliában, Spanyolországban és Olaszországban; szuperkupa győztes Angliában, Spanyolországban és Olaszországban; legjobb játékos Angliában, Spanyolországban és Olaszországban; több mint 100 gól egy-egy angol, spanyol és olasz klubnál. Semmi sem hasonlítható azzal az érzéssel, hogy tudom, nyomot hagytam azokban az országokban, ahol játszottam és örömet szereztem az általam képviselt klubok rajongói számára. Ez az, amiért dolgozom, ez mozgat és ez az, amiért az utolsó napig küzdök."

"Köszönet mindenkinek, aki részt vett ezen az úton!"