Barcelona: Az új éra indulhat Messivel?

Joan Laporta szerint vége egy időszaknak, új éra következik. Megnéztük, kik távozhatnak, és azt is, van-e itt még szükség Messire.

 

 

A Barcelona elnöke a héten jelezte, nagy változásokra van szükség, lényegében vége egy időszaknak, és új épül. Laporta olyan csapatot akar építeni, amely harcban lehet a Bajnokok Ligájáért, és a bajnoki címért is. Vagyis úgy akarnak nagy selejtezést csapni, hogy a csapatot ne tegyék tönkre, de lehessen egy új rettegett Barcelonát kialakítani.

 

Az edző kérdés örök: Ronald Koeman marad, vagy sem? Az biztos, hogy nagyon nem elégedettek az idényben nyújtott teljesítménnyel. Viszont Koeman mellett szól, képes volt több fiatalt is beépíteni a csapatba, más kérdés, hogy milyen eredményességgel.

Messi a másik fő pont. Messi szerződése lejár az idény végén, még mindig nem hosszabbított. A maradása azt jelentené, hogy érkezik Agüero a keretbe. A jelenlegi Barcelonát nehéz lenne Messi nélkül elképzelni, még akkor is, ha már idősödik. A teljesítménye alapján még mindig kimagaslik a keretből. Laporta szeretné megtartani Messit.

Az olyan idősebb játékosokra, akik részese voltak a korábbi sikereknek, továbbra is számítanának, viszont valószínűleg fizetéscsökkentésbe kellene belemenniük. Így Laporta megtartaná a Pique, Busquets, Jordi Alba hármast, de ahhoz a játékosoknak is áldozatot kellene hozniuk.

Szerintünk Ousmane Dembélé valószínűleg maradhat. Ugyan a szerződése 2022-ben lejár a franciának, de idén bizonyította, lehet rá számítani. Bár nem játszott kimagaslóan, viszont előrelépés a teljesítménye az előző évekhez képest. Persze, ha befut egy jó ajánlat érte, biztosan átgondolják a helyzetét. Viszont Dembélé mellett szól, hogy fiatal, és a Barcelonánál lényeges, hogy sikerüljön megvalósítani egy fiatalítást.

A jövőben egyre több szerepet kaphat Araujo, Mingueza és Ilaix Moriba, de Pedri, Ansu Fati, és Riqui Puig is fontos a klub számára. Valamint szinte biztosra mondható, hogy Eric Garcia visszatér a Manchester Citytől a Barcelonához. A 20 éves középső védő a Barcelonában nevelkedett, 2017-ben előbb a City utánpótlásához került, majd a felnőtt kerethez. Viszont nem hosszabbított, így a nyáron ingyen válthat klubot. A nyilatkozatok szerint a Barcelonához tér vissza a spanyol felnőtt válogatottban is már bemutatkozó játékos.

 

És akkor jön a névsor, akikre szinte biztosan nem számítanak:

Antoine Griezmann, Philippe Coutinho, Samuel Umtiti, Miralem Pjanic, Junior Firpo, Matheus Fernandes, Martin Braithwaite.

Az eladásuk azért is lenne fontos, mert az értük kapott pénzből tudnának úgy módosítani a kereten, ami megfelelő lehet az elképzeléseknek. Egyértelmű, hogy Griezmannak nem fekszik a Barcelona stílusa, Coutinho sem tudta beverekedni magát a csapatba, ráadásul súlyos sérülés miatt rengeteget kellett kihagynia. A Pjanic igazolás sem vált be. Ráadásul a nagyobb nevek igen kiemelkedő fizetést kapnak a klubtól, aminek csökkentése a jelenlegi helyzetben égetően szükséges a Barcelona számára.