Varane sem játszhat a Liverpool ellen

ˆhirdetés

Raphael Varane sem léphet pályára a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen

 

 

A Real Madrid drukkerek kezdhetnek aggódni, Raphael Varane koronavírus tesztje pozitív lett, jelentette be a klub hivatalosan, vagyis a francia világbajnok sem játszhat a kedd esti mérkőzésen.

 

Korábban kiderült, hogy Sergio Ramos sérülés miatt kénytelen heteket kihagyni, így két alapemberére sem számíthat Zinedine Zidane a következő mérkőzéseken. Pedig nem csak a Liverpoollal, hanem a Barcelonával is szembenéz egy héten belül a csapat.

Viszont a hétvégén, a La Liga 29. fordulójában az Eibar ellen már Ramos és Varane nélkül játszott a Real Madrid, akkor egy három, vagy inkább öt védős felállásban játszatta csapatát Zidane.

Az Eibar ellen Militao, Nacho és Mendy hármas volt középen, míg a jobb szélen Lucas Vázquez, a balon pedig Marcelo játszott. Elképzelhető, megint hasonló hadrendre készül a csapat.

Elolvasok még egy cikket
ˆhirdetés