Varga Roland az MTK-hoz igazolt, Gera és Katona a Fradihoz

ˆhirdetés

Varga Roland 225 mérkőzés után távozott a Ferencvárostól, míg Gera Dániel és Katona Máté az MTK-tól igazolt a Fradiba

 

Varga Roland hat év után távozik a Ferencváros labdarúgócsapatától és az MTK Budapestben folytatja karrierjét, míg utóbbi fővárosi egyesülettől Gera Dániel és Katona Máté igazolt a bajnoki címvédőhöz.

 

Az OTP Bank Ligában jelenleg is listavezető FTC a honlapján kiemelte: a válogatott szélső 225 alkalommal lépett pályára az együttesben, 75-ször volt eredményes és három bajnoki aranyéremmel hagyja el őket, illetve emellett háromszor nyert velük Magyar Kupát és kétszer Szuperkupát.

A 2009-es, egyiptomi U20-as labdarúgó világbajnokságon bronzérmet szerző korosztályos nemzeti csapat tagja 2015 elején, Győrből került a Ferencvároshoz, de a Goldball és az MTK neveltjének akkor már volt olaszországi légiós tapasztalata is, miután korábban megfordult a Bresciánál és a Foggiánál.

Varga Roland 2014 májusában mutatkozott be a felnőtt nemzeti csapatban, amelyben 19 alkalommal jutott szóhoz, legutóbb 2019 novemberében. A 30 éves szélső a ferencvárosi kispadot 2018 nyarán elfoglaló Szerhij Rebrov vezetőedzőnél azonban már nem tudta stabilizálni a helyét a kezdőcsapatban. A most zajló idényben a Bajnokok Ligájában a selejtezősorozatban egyetlen meccsen csereként hat percet töltött pályán, a csoportkörre már nem is nevezték. A bajnokságban négy mérkőzésen összesen 140 percet játszott, mindössze egyszer volt kezdő.

A Ferencváros új labdarúgói közül a 25 éves, korosztályos válogatott szélső, Gera Dániel az MTK alapembere, az őszi szezon második részében a csapat kapitánya is volt, a bajnoki idényben 13 mérkőzésen négy gólt szerzett és négy gólpasszt adott. A 23 éves, szintén korosztályos válogatott középpályás, Katona Máté a szezon elején az első négy fordulóban kezdőként végigjátszotta a találkozókat, utána viszont nem volt kerettag.

 

forrás: MTI

ˆhirdetés