Ha gond van, akkor jól játszik a Real Madrid

ˆhirdetés

Ha küzdenie kell a Real Madridnak, akkor jönnek az eredmények is. Az Alavest verte szép gólokkal a címvédő

 

 

Az Alcoyano elleni kupakiesés után, úgy látszik sikerült újra felráznia a csapatát Zinedine Zidane-nak, aki az Alaves elleni mérkőzésen nem ülhetett le a kispadra, mivel koronavírusos és karanténba kellett vonulnia. Viszont a csapat nélküle is remekelt, sőt a rosszmájúak szerint, az "edzőváltás" jót tett a Madridnak. Pedig csak annyi történt megint, amikor küzdeni kell a csapatnak az edzőért, magukért, egy trófeáért, akkor a rutinos játékosok összeszedik annyira magukat, hogy megint a régi önmagukat mutassák a közönségnek.

 

Az is tény, hogy jót tett a korai gól a Real Madridnak, Casemiro a 15. percben fejelt tökéletesen a kapu bal oldalába, a szögletből beívelt labdát tudta úgy megfejelni, hogy utat találjon a védők között a hálóba. A szögletet Kroos végezte el.

A 41. percben Benzema kapott szép labdát a tizenhatosnál és tekert a jobb felsőbe.

Még az első félidőben jött a harmadik gól is, Kroos jobbról a tizenhatosra tekert, Hazard vette át a labdát és a kimozduló Pacheco mellett a kapuba lőtt.

Az 59. percben Lucas Perez szabadrúgásból tekert a tizenhatoson belülre, Joselu pedig a kapuba fejelt. Szépített az Alaves, de nem tudott szorosabb eredményt elérni a hazai csapat.

A 70. percben Modric indította a bal oldalon Benzemát, a tizenhatosra érve, egy befelé csel után a hosszú bal alsóba lőtt.

David Bettoni ugyan csak segítője Zidane-nak, de a szombati mérkőzésen nyert vele a csapat.

 

LA LIGA, 20. FORDULÓ

2021.01.23., SZOMBAT 21:00

ALAVES - REAL MADRID 1-4

G.: Joselu 59 ill., Casemiro 15, Benzema 41, 70, Hazard 45+1

 

Alaves: Pacheco - Navarro (Sainz 46), Laguardia, Lejeune, Duarte - Aguirregabiria, Battaglia (Manu Garcia 46), T.Pina (Pere Pons 72), Luis Rioja (Lucas Perez 46) - Joselu (Deyverson 78), Edgar Mendez

Real Madrid: Courtois - Lucas Vázquez, Militao, Varane, Mendy - Kroos, Casemiro, Modric (Odriozola 77) - Asensio (Isco 77), Benzema, Hazard (Vini Jr. 63)

ˆhirdetés