Hivatalos: A PSG menesztette Tuchelt

A PSG hivatalosan bejelentette Thomas Tuchel menesztését

 

 

A napok óta pletykált edzőmenesztést hivatalossá tette a Paris Saint-Germain. Thomas Tuchel távozott a francia klubtól.

 

A PSG közleményben jelezte, hogy alapos sportszakmai elemzés után döntöttek úgy, hogy felbontják Thomas Tuchel szerződését.

A német szakember 2018 júliusában érkezett a francia fővárosba, 127 alkalommal vezette a csapatot, ezeken a mérkőzéseken 95 győzelem mellett 12 döntetlen és 20 vereség a mérleg. Érdekesség, hogy 342 gólt lőtt irányításával a csapat és 109-et kapott.

A kupagyőzelmek mellett 2-szer nyert vele bajnokságot a csapat.

Fontos kiemelni, magyar szempontból azért is volt érdekes a PSG, mivel Lőw Zsolt volt az egyik segítője Tuchelnek.

A német szakemberrel majdnem a csúcsra ért a PSG, hiszen a történelmük során először sikerült a Bajnokok Ligája döntőjébe vezetni a klubot, de ott végül alul maradtak.

Az idényben hozott eredmények pedig nem túl meggyőzőek eddig, nem csoda, hogy az edzőváltás mellett döntöttek.

 

"Szeretnék köszönetet mondani Thomas Tuchelnek és munkatársainak mindazért, amit a klubbért tettek" - mondta Nasser Al-Khelaifi, a PSG elnöke a klub honlapján.

"Thomas sok energiát és szenvedélyt fektetett a munkájába, természetesen emlékezni fogunk a közösen megélt szép pillanatokra. Sok sikert kívánok neki a jövőre nézve."