Az idény végéig Pisont lesz a Honvéd vezetőedzője

Pisont István marad az idény végéig a Budapest Honvéd edzője

 

A szezon végéig Pisont István marad a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője.

 

A kispesti klub december elején, Bódog Tamás menesztése után közölte, hogy a "következő fordulókban" a csapatot a korábbi kiváló labdarúgója irányítja.

"2020 tavaszán Giuseppe Sannino, december elején pedig Bódog Tamás távozása után vette át a Budapest Honvéd irányítását Pisont István, klubunk vezetése pedig úgy határozott, hogy a 2020/2021-es szezon hátralevő részében is egykori legendás játékosunk irányítja a kispestieket" - olvasható most a Honvéd honlapján.

Pisont István tavasszal Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot, a bajnokságban pedig ötödikek lettek.

"Decemberben egy rendkívül nehéz időszakban vállalta megbízott vezetőedzőként az évből hátralevő négy meccset, amelyeken hét pontot szerzett a Honvéd, és végül elmozdult a kiesést jelentő helyekről." - emlékeztet a honvedfc.hu.

A Budapest Honvéd hétfőn kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.

 

forrás: MTI