Sergio Ramosra kisebb kihagyás vár
A Real Madrid csapatkapitánya a spanyol válogatottban sérült meg, a következő három mérkőzést kénytelen lesz kihagyni.
A klub bejelentette a combsérülést, míg a Marca már három mérkőzés kihagyásáról ír.
Ramost a németek elleni 6-0-s győzelem 40. percében kellett lecserélni. A sérülés miatt várhatóan a Villarreal, az Inter és az Alaves elleni mérkőzéseket kell kihagynia.
A védelemben amúgy is komoly problémái vannak Zidane-nak, de úgy tűnik, Varane bevethető lesz, Militao is elkezdte az edzéseket, miután végre negatív koronavírus-tesztet produkált. Valamint Nacho is újra edzésbe állhatott.