Az Újpest hivatalosan bejelentette, nem lépnek pályára a pénteki Diósgyőr elleni bajnokin
Az Újpest már az MTK ellen is kérvényezte a mérkőzés elhalasztását, majd a következő fordulóban is szerették volna elhalasztani a meccset, de most már oda jutottak, nem tudnak kiállni a Diósgyőr ellen.
Az Újpest FC-t komolyan érinti a koronavírus járvány. Az MTK ellen is a 25 fős keretből csak 7 olyan játékosuk volt, aki negatív vírustesztet produkált. Viszont most már oda jutott a klub, hogy az MLSZ-nek leadott 25 fős keretből már csak 2-en nem kapták el a koronavírust. Ráadásul az MTK ellen az U19-es csapatból felhozott játékosok közül is többen elkapták a vírust.
Mivel a Diósgyőr sem ment bele a mérkőzés elhalasztásába, ezért arra jutott az Újpest, hogy nem állnak ki pénteken a DVTK ellen. (Azon a napon, amikor elvileg pótolni lehetne a mérkőzést, akkor meg a DVTK-nak nem állnának rendelkezésére a válogatott játékosai, így a Diósgyőr nem ment bele a halasztásba)
"Figyelembe véve, hogy az elmúlt másfél hétben milyen ütemben terjedt a csapatban a fertőzés, illetve mivel sem a halasztás, sem a 25-ös keret bővítése sem lehetséges az NB3-ban futballozó 2002.01.01 előtt született labdarúgókkal a vezetőség arra jutott, hogy nem kockáztatunk, nem állunk ki a DVTK ellen pénteken. Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni." - áll a közleményben.