A meglepőbb vereség a Real Madridé volt, a nagyobb pofont az Atletico Madrid kapta
A Bajnokok Ligája csoportkör első fordulójában mind a két madridi csapat vereséget szenvedett, a Real hazai pályán a Sahtartól, az Atletico Madrid pedig a címvédőtől.
A Real Madrid pocsék első félidőt produkált, Teté révén szerezte meg a vezetést a Sahtar Donyeck, majd Varane próbált menteni, de a saját kapujába emelte a labdát, és még az első félidőben Solomon bombázott laposan a kapuba.
A második félidőre Zidane cserélt, de ennek ellenére az első gólt Modric szerezte, aki kezdőként lépett pályára, bődületes nagy gólt lőtt a bal felsőbe. Majd csereként érkezett Vini Jr. és gyorsan labdát szerzett az ellenfél tizenhatosa előterében és a kapuba lőtt.
A folytatásban nem született érvényes gól, mind a két oldalon volt egy-egy lesgól, így meglepetésre a Real Madrid vereséggel kezdte a csoportmérkőzéseket. A vereség főleg az első félidőben nyújtott játék miatt fájhat a klub szurkolóinak és abban a tudatban, hogy a Cádiz elleni vereségből érkeztek a Bajnokok Ligájába, vagyis két mérkőzés is rosszul sikerült a klub számára és így várják a hétvégi Barcelona elleni rangadót.
Real Madrid: Courtois - Mendy, Varane, Militao, Marcelo - Valverde, Casemiro, Modric (Kroos 70) - Asensio, Jovic (Vini Jr. 59), Rodrygo (Benzema 46)
Az Atletico Madrid pedig négygólos vereséget szenvedett úgy, hogy még gólt sem tudott lőni a Bayern Münchennek. Pedig a mérkőzést a spanyolok kezdték veszélyesebben, de a bajorok szinte az első komolyabb lehetőségből vezetést szereztek a 28. percben Coman révén. Még az első félidőben Goretzka is betalált.
A második félidő elején Joao Félix gólját nem adta meg a játékvezető les miatt, Suárez lesen állt és zavarta Neuer kilátását, így hiába tette volna izgalmassá a mérkőzést az Atletico, elmaradt a szépítés.
Sőt, a 66. percben Tolisso egy kipattanót bombázott a kapuba jó huszonöt méterről, majd a 72. percben Kingsley Coman gyönyörű cselek után lőtt a jobb alsóba.
A Bayern kegyetlenül megbüntette a hibákat, a címvédő győzelemmel kezdte a csoportkört.
| 2020.10.21., SZERDA |
||
| REAL MADRID Modric 54 Vini Jr. 59 |
2-3 | SHAKHTAR Teté 29 Varane 39 (ög) Solomon 42 |
| BAYERN MÜNCHEN Coman 28, 72 Goretzka 41 Tolisso 66 |
4-0 | ATLETICO MADRID |