Ramos visszatérése Barcelona elleni győzelmet ért a Real Madridnak

ˆhirdetés

Sergio Ramos visszatért és meghozta a győzelmet a Real Madrid számára

 

A Spanyol bajnokság 7. fordulójában a Barcelona fogadta az ősi rivális Real Madridot. A két csapat nem a legjobb előjelekkel készült a mérkőzésre, amiből végül a Madrid jött ki jobban. A sérülésből visszatérő Ramos lett a mérkőzés legjobbja.

 

A Real Madrid már az ötödik percben megszerezte a vezetést Valverde révén, Benzema passzolt két védő között Valverdének a tizenhatos jobb oldalán, az uruguayi középpályás pedig a hosszúba tekert.

Sokáig nem örülhettek a vendégek, mivel a nyolcadik percben egy gyors ellentámadás végén egyenlített a Barcelona. Jordi Alba kapott nagyszerű labdát a bal szélen, majd passzolt középre, a labdára Ansu Fati érkezett és lőtt a kapu bal oldalába.

Érdekes volt látni, hogy a labdát inkább a Real Madrid birtokolta az első félidőben, a Barcelona inkább kontrára rendezkedett be, de olyan játékosokkal, mint Ansu Fati lehet is ezt tenni.

A következő gólig a 63. percig kellett várni, ekkor Lenglet cibálta meg Ramos mezét a tizenhatoson belül, videóbírózás után adott büntetőt a játékvezető. Ramos laposan a jobb alsóba gurított, Neto nem érhette el.

A Barcelona egyre inkább kitámadott, a labda is többet volt a katalánoknál, de végül az újabb gólt Modric révén a Madrid szerezte meg. Modric passzolt a jobb oldalon mellette futó Vini Jr. elé, Neto vetődött ki a labdára, de nem tudta megfogni azt. A kipattanót Rodrygo szedte fel és passzolt Modric elé, aki a tizenhatoson belül kicselezte Netót, majd jobb külsővel Lenglet és Piqué közt betekerte a labdát a kapuba.

 

SPANYOL BAJNOKSÁG, 7. FORDULÓ

2020.10.24., 16:00
SZOMBAT
   
BARCELONA
Ansu Fati 8
1-3 REAL MADRID
Valverde 5
Sergio Ramos 63 (11-es)
Modric 90

 

Barcelona

Neto - Dest, Lenglet, Piquet, Jordi Alba (Braithwaite 87) - Busquets (Dembélé 82), De Jong - Ansu Fati (Griezmann 81), Coutinho, Pedri (Trincao 81) - Messi

 

Real Madrid

Courtois - Nacho (Lucas Vázquez 43), Varane, Ramos, Mendy - Valverde (Modric 69), Casemiro, Kroos - Asensio (Rodrygo 81), Benzema, Vini Jr.

ˆhirdetés