Zidane a Huesca ellen a legerősebb támadósorát küldhette pályára a Huesca ellen
A Real Madriddal a szurkolók nem voltak eddig elégedettek, bár a bajnokságban jöttek a pontok és az El Clasicón, a Barcelona elleni rangadón is sikerült nyerni. De a játék nem volt megnyugtató, a Bajnokok Ligájában már-már megalázó pontvesztések jellemezték az eddigi két mérkőzést.
Ráadásul a Mönchengladbach elleni mérkőzés szünetéből olyan képek jutottak el a nyilvánossághoz, amiből kiderült, nincs egyértelmű egység a csapaton belül Benzema és Vinicius Jr. között, a rutinos játékos Mendynek magyarázta, hogy inkább ne passzoljon Vini-nek.
Tulajdonképpen mindenki tisztában volt, hogy Zidane az utóbbi évben lényegében, egyszer sem tudta pályára küldeni azt a támadósorát, amelyet tavaly nyáron kigondolt. Hiába érkezett Hazard a csapatba, ha lényegében végig sérült volt, de Asensio is komoly térdsérülést szenvedett, így csak a koronavírus miatt nyárra csúszó idényzárásra tudott visszatérni.
A Huesca volt az első mérkőzés hosszú idő után, amin Zidane egyszerre küldhette pályára az Asensio - Benzema - Hazard hármast. És érezhetően egy koncentráltabb csapatot láthattak a szurkolók, mert az előzmények után mindenképpen bizonyítania kellett Benzemának és Hazardnak is.
Az első gólra így is 40 percet kellett várni, ekkor Valverde passzolt Hazardnak, aki szemben a kapuval, 27 méterről bombázott a kapu jobb oldalába, ami nagyon nagy önbizalmat adhat a jövőben a belga szélsőnek.
A 45. percben Lucas Vázquez jobbról ívelt a túloldalon az ötösnél érkező Benzemának, aki a védővel a nyakán mellel átvette a labdát és a hosszúba lőtt.
A kétgólos előny megnyugtathatta a Madridot a második félidőre, de nem vettek vissza a tempóból, az 54. percben Valverde révén tovább nőtt az előny. Hazard passzából tört be a tizenhatos bal oldalán Benzema, de a beadása nem jutott társhoz. A labda visszapattant hozzá és átívelte a tizenhatos túloldalára, ahol Valverde várakozott, átvette a labdát és a kapu jobb oldalába bombázott.
A gólok után többet is cserélt Zidane, talán ennek is köszönhetően, feljött a Huesca egy gól erejéig. A 74. percben Rafa Mir futott el a bal oldalon és ívelt az ötösre, ahol Ferreiro érkezett elsőként és bevetődve a kapuba lőtt.
De nem maradt újabb gól nélkül a Madrid, a 90. percben Marcelo tekert az ötösre, Rodrygo lefejelte a labdát, Benzema pedig futtából a kapuba fejelt és beállította a 4-1-es végeredményt.
Érdekesség, hogy Vini Jr. csereként érkezett a pályára, jobban kivette a részét a játékból, többször is próbálta megjátszani Benzemát. Hazard visszatérése talán rendezi a viszonyokat a Real Madrid támadósorában, a fiatalokról óriási terhet vehet le, valamint végre tanulhatnak a rutinosabb játékosoktól.
| 2020.10.31., 14:00 SZOMBAT |
||
| REAL MADRID Hazard 40 Benzema 45, 90 Valverde 54 |
4-1 | HUESCA D.Ferreiro 74 |
Real Madrid
Courtois - Lucas Vázquez (Mendy 52), Militao, Ramos, Marcelo - Valverde (Isco 60), Casemiro (Kroos 69), Modric - Asensio (Rodrygo 60), Benzema, Hazard (Vini Jr. 60)
Huesca
Andrés - Maffeo, Pulido, Siovas, Luisinho (Silva 83) - Sergio Gomez (David Ferreiro 46), Nwakali (Sandro Ramírez 57), Mosquera, Ontiveros (Galán 46) - Rafa Mir, Borja Garcia (E.Valderrama 57)