Barcelona: Dembélé januárban távozhat, Depay érkezhet

ˆhirdetés

A Barcelona továbbra sem mondott le Memphis Depayról, de ehhez távoznia kell Dembélének

 

 

Az átigazolási időszak utolsó napjainak fontos kérdése volt a Barcelona számára, el tudják-e adni Ousmane Dembélét, hogy a helyére szerződtessék Memphis Depayt. Azóta kiderült, a francia szélső nem akart távozni és maradt a katalánoknál.

 

A katalán Sport szerint viszont továbbra is téma Ousmane Dembélé távozása, nem kizárt, hogy a szélső januárban vált klubot.

 

De nézzük mit is tudunk Dembélé helyzetéről

Jelenleg továbbra is a Manchester Uniteddel hozzák őt hírbe, de az biztos, hogy az angolok is óvatosak a játékossal kapcsolatban. Főleg, hogy nem akarnak érte kifizetni százmillió feletti összeget.

A Barcelonánál tisztában vannak azzal, hogy nem fogják visszakapni az érte kiadott összeget, de már egy 50 milliós árat is elfogadnának.

A Manchester Unitednél sem feltétlenül létszükséglet egy balszélső szerződtetése, vagy ha le is igazolják, nem feltétlenül kap Dembélé állandó kezdő szerepet, hiszen taktikától függően, de általában Marcus Rashforddal kellene megküzdenie a posztért. Dembélé még tud a jobb szélen is játszani, de oda meg igazolt játékost az angol klub, ráadásul hosszú távon Jadon Sanchóban gondolkodnak még mindig.

Dembélé helyzete annyiban nehéz a Barcelonánál, hogy Ronald Koeman vezetőedző egyértelműen Ansu Fati mellett tette le a voksát. A saját nevelésű fiatal jól is kezdte az idényt. Viszont nyilvánvalóan kell majd rotálnia a holland mesternek, így Dembélé is jutna szerephez.

Dembélé eladása esetén a Barcelona leigazolná Memphis Depayt a Lyontól. A holland támadóról már megállapodtak a feleka nyári/őszi átigazolási szezonban, de végül Dembélé maradása miatt, nem tudták nyélbe ütni a szerződtetését.

 

ˆhirdetés