Bale volt az egyetlen játékos, aki nem ment bele a fizetéscsökkentésbe

ˆhirdetés

Gareth Bale komoly csatában volt a Real Madriddal, hogy elengedjék a klubtól

 

 

A Cadena SER beszámolója szerint Gareth Bale volt az egyetlen játékos a Real Madridnál, aki nem ment bele a tíz százalékos fizetéscsökkentésbe.

 

A beszámoló szerint Bale elárulta, hogy mindezt az ügynöke javaslatára tette.

Valamilyen szinten érthető is ez a húzása a játékosnak, hiszen évek óta tartott az edző és a játékos közötti "nem szeretjük egymást" állapot, aminek a végére sikerült pontot tenni azzal, hogy Bale-t végre elengedte a Madrid, és visszatérhetett a Tottenhamhez. Ráadásul úgy, hogy egyelőre csak kölcsönben, és a londoni klub csak a fizetése egy részét állja, nem az egészet.

Bale már tavaly nyáron is ment volna Madridból, de akkor egy sérüléshullám miatt a klub nem engedte el, pedig sejteni lehetett, hogy Zidane továbbra sem preferálja azt a játékot, amire a walesi képes. Így rengeteg kínos pillanatot láthattak a nézők is a játékossal és az edzővel kapcsolatban. Nem csoda, hogy a végére Bale és az ügynöke már minden módszert bevetett, csak távozhasson.

A többi játékos a Real Madridnál belement a 10%-os fizetéscsökkentésbe, és a bajnoki címért járó bónuszokról is lemondtak. Sőt, ha továbbra sem javul a gazdasági helyzet, akkor a Marca szerint további 20%-os fizetéscsökkentés is elképzelhető.

A nyáron éppen azért, mert a jelenlegi keret játékosai belementek zokszó nélkül a csökkentésbe, nem is igazolt új játékost a Real Madrid, mert Florentino Perez szerint tisztességtelen lett volna ezt meglépni.

Bale pedig újra mosolyog, de most már Tottenhamnél, ahol akár vasárnap a West Ham United ellen pályára is léphet a sérülése után.

ˆhirdetés