Az Arsenal kivásárolta Thomas Parteyt a szerződéséből, az Atletico Madrid megszerezte Lucas Torreirát
Az Arsenal hétfő éjszaka kivásárolta a szerződéséből Thomas Parteyt, ami talán nem érintette olyan nagyon váratlanul az Atletico Madridot, mint gondolhatnánk, hiszen a londoni klubtól pedig érkezik Lucas Torreira kölcsönbe.
Az Arsenal kifizette az 50 millió eurót kivásárlási árát Thomas Parteynak, akinek a szerződése 2023. június 30-ig szólt volna a madridi klubhoz.
A klub közleménye szerint 23:28 órakor érkezett a LaLiga értesítése feléjük, hogy az Arsenal kifizette az összeget, így a két klubnak nem kellett egymással megállapodásra jutni, Partey pedig az Arsenal közleménye szerint hosszú távú szerződést kötött a klubbal.
A 27 éves ghánai válogatott középpályás 2012 óta az Atletico Madrid játékosa, az előző szezonban kihagyhatatlan alapemberré vált a nagy munkabírásáról elhíresült védekező középpályás, aki a labdával is jól bánik. A 2019/20-as idényben 46 mérkőzésen játszott. 2018-ban ő is tagja volt az Európa Ligát nyerő csapatnak.
Thomas a 18-as mezt fogja viselni.
Közben az Atletico Madrid megállapodott Lucas Torreira kölcsönvételéről, az uruguayi középpályás egyelőre a 2020/21-es idény végéig érkezik kölcsönbe a klubhoz. A 24 éves középpályás a 2018/19-es szezonban érkezett a Sampdoriától az Arsenalhoz, a londoni klub színeiben már 89 mérkőzésen lépett pályára. Fiatal kora ellenére az uruguayi válogatottban már 23-szor játszhatott.
"Torreira érkezésével egy szorgalmas és tehetséges játékossal bővül a középpályánk" - állt az Atletico Madrid közleményében a játékos jellemzéseként.