A Wolves rekordigazolása a jövőnek szól

Fabio Silva átigazolása meglepetést okozott, inkább a jövő játékosa lehet a portugál támadó, mint a jelené

 

 

A Wolves klubrekord összegért szerződtette Fabio Silvát a Portótól, 35 millió fontot fizetnek a 18 éves játékosért.

 

A 35 millió fontot a beszámolók szerint viszont nem egy összegben, hanem öt évre elosztva kell kifizetnie az angol klubnak. Silva öt évre írt alá.

Az átigazolás összege meglepő, hiszen messze a klub legdrágább igazolásának számít, ráadásul egy olyan játékosért fizettek ennyit, amely még a portugál bajnokságban sem számított alapembernek. Vagyis egyértelműen a jövőnek szólt ez az összeg.

A Wolves évek óta figyeli a játékost, de a Porto eddig egy 110 millió fontos kivásárlási árral riasztotta el a kérőket. A korosztályának ugyan egyik legtehetségesebb támadójáról van szó, de a felnőttek között még nem nagyon kapott lehetőséget.

Viszont a Portónak a Pénzügyi Fair-Play miatt lépnie kellett, Jorge Mendes szuperügynök pedig összehozta az üzletet.

Silva nagyobb nevű játékosok mellett fejlődhet tovább, de meglepő lenne, ha sok lehetőséget kapna a Premier League-ben már az első szezonjában, persze sosem lehet tudni. Egy biztos, nagy potenciál van benne, vagyis hosszú távon jó befektetés lehet a klub részéről.

Ha abból indulunk ki, hogy Joao Felix ára is 100 millió font fölé ment és fizetett is érte ennyit az Atletico Madrid, akkor Fabio Silvában is meglehet egy ilyen lehetőség. A következő években biztosan kiemelt figyelmet fog kapni a befejező csatár, aki a széleken is bevethető. Kérdés, hogy mekkora lesz rajta a nyomás, és mennyire lesz képes ezzel megbirkózni.