Willian rögtön a hátára vette az Arsenalt

ˆhirdetés

Willian volt az Arsenal Fulham elleni győzelmének fő letéteményese, de a másik brazil szerzemény is jól mutatkozott be

 

Az Arsenal a nyáron szerződtette Williant, akitől Arteta kreativitást vár, a védelembe pedig érkezett Gabriel Magalhaes. A Fulham ellen mind a ketten jól mutatkoztak be.

 

A támadósorban a Willian, Lacazette, Aubameyang hármassal kezdett az Arsenal, vagyis Nicolas Pepe kimaradt a kezdőből, viszont Willian rögtön magasra tette a lécet, hiszen mind a három gólt ő készítette elő.

A rutinos szélső, irányító az első találatnál inkább csak zavaró repülést rendezett és próbált közelről egy lepattanót belőni, de a kapus még hárította a kísérletét, de a kipattanót Lacazette lőtte be közelről.

A 49. percben szögletből tekert a kapu elé, Gabriel pedig fejjel szerezte meg a vendégek második gólját.

Az 57. percben Willian ívelt át a tizenhatos bal oldalára érkező Aubameyang elé, aki nemes egyszerűséggel a hosszúba bombázott.

Vagyis látszik, Willian egyelőre jól alkalmazkodott az új csapatához.

Arteta a mérkőzés után jelezte is, ezért hozták ide Williant, valamint nem csak Pepének kell csipkednie magát a jövőben ahhoz, hogy még jobb legyen a csapat.

Willian a 75. percig volt a pályán, a helyére Nicolas Pepé érkezett, Gabriel végig játszotta a mérkőzést.

 

PREMIER LEAGUE TABELLA

2020.09.12., 13:30
SZOMBAT
   
FULHAM 0-3 ARSENAL
Lacazette 8
Gabriel 49
Aubameyang 57

 

 

ˆhirdetés