A Tottenhamnél nincs idő a pihenésre, jönnek két naponta a mérkőzések, de még átigazolás is történhet a héten, valamint José Mourinho egykori klubjaival találkozik.
José Mourinho már a múlt héten is panaszkodott az angol ligára, persze csak finoman, ahogy a játékvezetőket is csak finoman kritizálta a Newcastle elleni bajnoki után, mert nem akar pénzbüntetést fizetni az FA-nak, akkor már inkább egy jótékonysági szervezetnek adakozik.
A múlt hét végül annyiban könnyebb lett, hogy a Leyton Orient elleni ligakupa mérkőzés végül elmaradt, a hazai játékosok közül többen is elkapták a koronavírust. Az anyagi gondokkal küzdő Leyton ráadásul kiesett így a kupából is, ami külön probléma a klub számára. De mivel a Tottenham szurkolók jó fejek, ezért elkezdtek vásárolni a Leyton boltjából, így próbálva csökkenteni a mérkőzés elmaradása miatti nagyjából 100 ezer fontos kiesést.
A felszabaduló idő jól jött a klubnak, hiszen csütörtökön már a Shkendija otthonában léptek pályára Európa Liga selejtező mérkőzésen, amit megnyertek 3-1-re.
Vasárnap pedig a Newcastle Unitedet fogadták. Az idény során az eddigi legjobb első félidőt produkálta a csapat, de csak egygólos vezetést sikerült kicsikarniuk, majd a ráadás perceiben egy sokat vitatott büntetővel egyenlítettek a Szarkák. Ez után a mérkőzés után volt az, hogy inkább nem mondta ki nyíltan Mourinho a véleményét.
Viszont a hajtásnak továbbra sincs vége, az újabb hét is kedd-csütörtök-vasárnap ritmusban zajlik.
Kedden a Chelseat fogadják angol ligakupa nyolcaddöntő mérkőzésen. A sajtótájékoztatón Mourinho szavaiból kiderült, lesz rotálás, mert a játékosai testi épségét védenie kell. Az egyik legjobb formában lévő támadója, Son, a Newcastle elleni első félidőben már megsérült, Mourinho szerint ilyen kétnaponta játszatott sorozatban nem is lehet sérülések nélkül megúszni. És jelezte, nekik jelen pillanatban az Európa Liga fontosabb, mint a ligakupa. De ez valószínűleg csak egy szurka volt a szövetség felé, ha azok nem veszik eléggé komolyan a saját sorozatukat, akkor a klubok mérlegelni fognak. Viszont mindezek ellenére, a játékosok, akik pályára léphetnek kedden, és az edző is természetesen, komolyan fogják venni a Chelsea elleni mérkőzést. Csak mivel nagyobb mértékben rotálnia kell, az összeszokottság nem lesz olyan, mint amit például a Newcastle elleni első félidőben láthattunk. Természetesen itt érdemes megjegyezni, legalább Mourinho rákényszerül, hogy a cserejátékosok is játékban maradjanak és így legalább valóban a csapat részének tekinthetik magukat.
A klub számára a nemzetközi kupa fontos, még akkor is, ha nincs akkora pénz benne, mint a Bajnokok Ligájában. És csütörtökön a Maccabi Haifát fogadják a playoff körben. Győzelem esetén csoportkörbe jut a Spurs, ami biztos őszi nemzetközi szereplést jelent. Kimondva, kimondatlanul, a top bajnokságok top csapatainak azért lehet fontos az Európa Liga, mert a győztes indulhat a Bajnokok Ligájában. És például az angol bajnokság is arról híres, hogy nem négy, hanem inkább hét csapat küzd a Bajnokok Ligája indulást jelentő négy helyért. Ezért valamilyen szinten az Európa Ligán keresztül könnyebb út vezet a Bajnokok Ligájába, mint mondjuk a bajnokság 38 fordulóján keresztül. Természetesen egy ilyen kupasorozat sem életbiztosítás, hiszen éles mérkőzéseken azért bármi megtörténhet. De a lényeg, a Tottenham számára egy fontos cél az Európa Liga.
És akkor vasárnap még utaznak a Manchester Unitedhez is, vagyis tényleg elég kemény sorozatban van a Tottenham. De José Mourinhónak is különleges hét ez, hiszen két egykori klubja ellen mérkőzik a jelenlegi csapatával. Kedden a Chelseat fogadják, ahol a legsikeresebb angliai időszakát töltötte. Vasárnap pedig a Manchester Unitedhez látogat a Tottenham, amivel ugyan nyert kupát, vagyis a Sir Alex Ferguson utáni éra eddigi legsikeresebb edzője volt a klubnál, de mégis elzavarták. (őt és nem Pogbát).
A Tottenham elképzelhető, hogy igazol még játékost a héten, a pletykák alapján keresnek még csatárt, hiszen Kane-nek nincs cseréje. Bár, ha azt nézzük, hogy Kane-nek új szerepköre van, akkor nem is befejező csatárt kell keresni. A viccet félre téve, a Spursnek tényleg kelleni fog egy új befejező csatár, hiszen a tavalyi év többek között arra is ráment, hogy Kane sérülése után nem volt bevethető játékos befejező csatár poszton. Annak ellenére, hogy leigazolták Gareth Bale-t, aki akár játszhat befejező csatár poszton is, nem árt, ha bővül a keret.
A védelembe is keresnek új játékost, főleg középső védő érkezéséről pletykálnak, Skriniar nagy valószínűséggel marad az Interben, aztán hirtelen bedobták Rüdiger nevét is. A Chelsea eladná Rüdigert, de a londoni klub Premier League riválishoz nem szívesen engedi a német játékost. Elképzelhető, hogy csak a ligakupa aktualitás miatt merült fel a neve, de majd kiderül kedd után, mi volt ebből igaz és mi nem.
Közben távozóról is hallani, hiszen Dele Alli nem biztos, hogy marad. A formaingadozással küzdő középpályás iránt a Paris Saint-Germain érdeklődik. Ha Mourinho a héten nem veti be az angol játékost valamelyik mérkőzésen, akkor tényleg nagy a valószínűsége, hogy kölcsönadják, vagy végleg is elengedik. Aminek a Spurs szurkolók annyira nem örülnének, sőt Mourinho sem feltétlenül, mert olyan játékosról van szó, akit kedvel, de egyszerűen nem tudja elérni nála, hogy mérkőzésről mérkőzésre olyan szintet hozzon, amilyet a Tottenham elvárna. Így a játékos egyéni érdekeit is figyelembe véve, kénytelenek lennének elengedni.
A Tottenham heti programja:
2020.09.29., Kedd 20:45
Tottenham - Chelsea
2020.10.01., Csütörtök 21:00
Tottenham - Maccabi Haifa
2020.10.04., Vasárnap 17:30
Manchester United - Tottenham
Molnár Gábor