A Real Madrid leküzdötte a Valladolidot

A Real Madrid továbbra sem sziporkázik, de legalább a három pontot otthon tartotta a veszélyesen játszó Valladolid ellen

 

A Real Madrid a negyedik fordulóban a Valladolidot fogadta. Az utóbbi időben nem szokott ez a párharc könnyen menni a Madridnak, de azért természetesen a három pont otthon tartása a minimum a csapat részéről.

 

Zidane belekezdett a rotálásba és megint egy érdekes kezdő tizenegyet küldött a pályára, hiszen a Courtois - Odriozola, Varane, Ramos, Marcelo - Valverde, Casemiro, Modric - Isco - Jovic, Benzema tizenegy sem szokott sűrűn együtt a pályán lenni.

Az első félidő viszonylag erős unalomban zajlott, a másodikban már több eseményt is láthattunk mind a két oldalon. A Valladolid egyáltalán nem feltartott kézzel érkezett a Madridhoz, a második félidőben Courtoisnak is kellett bravúrt bemutatni, sőt, sokáig úgy tűnt, a belga kapus lesz csapata legjobbja.

A második félidőben Jovic majdnem bevette fejjel Roberto kapuját, de a jobb alsóba tartó fejest védeni tudta a spanyol kapus, a kipattanóra ugyan Casemiro érkezett, de a felső lécre emelte a labdát.

A mérkőzés akkor pörgött fel igazán, amikor Zidane hármas cserére szánta el magát és Isco helyére Asensio, Odriozola helyére Carvajal és Jovic helyére Vinícius állt be az 58. percben. A játék rögtön gyorsabb lett és végül a 65. percben gólban csúcsosodott. Vinícius szerzett erőszakosan labdát a Valladolid tizenhatosának előterében, majd az ellenféltől visszapattanó labdából gólt lőtt.

A folytatásban Modric kapufát lőtt, a 87. percben Benzema helyére Mayoral állt, míg a 90+3. percben Vinícius mehetett egyedül Roberto kapujára, de a vágta végére elfáradt és egy erőtlen lövéssel zárta a mérkőzést.

 

2020.09.30., 21:30

SZERDA
   
REAL MADRID

Vinícius 65
1-0 VALLADOLID