Magyar válogatott: Bese és Bolla sem tarthat a többiekkel

Bese Barnabás és Bolla Bendegúz sem tudott utazni a válogatott társakkal

 

A magyar válogatott csütörtökön Törökországban kezdi meg a Nemzetek Ligája újabb sorozatát, majd vasárnap az oroszokat fogadjuk. Marco Rossinak eddig is rengeteget kellett változtatni a kereten, most Bese és Bolla sem tud a társakkal tartani.

 

A szerdai sajtótájékoztatón Marco Rossi elárulta, nem volt könnyű összeállítani a keretet, összesen 15 játékosra nem tud számítani a kiszemeltek közül, ebből négy jobb oldali védő, négy bal oldali védő. De nem szomorkodik, mert így legalább néhány fiatalnak is tud lehetőséget adni.

A törököket papíron erősebbnek tartja, de szerinte néha a pályán eltűnnek az ilyen különbségek.

Viszont fontos tudni, hogy a törökök lényegében minden top játékosukat meg tudtak hívni a keretbe, így majdnem a legerősebb keretükkel tudnak majd pályára lépni.

Ezen a mérkőzésen is a legfontosabb az eredmény lesz, de közben arra is gondol a szövetségi kapitány, hogy a legfontosabb őszi mérkőzés a bolgárok elleni pótselejtező lesz. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy a válogatott képes legyen a taktikai fejlődésre, előrelépést szeretne látni.

 

A magyar válogatott keretet a törökök és az oroszok ellen

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)

Védők: Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon Limasszol)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Kalmár Zsolt (FC DAC), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (FC DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)

Csatárok: Babati Benjámin (ZTE), Holender Filip (FC Lugano), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo)