Óriási sikert ért el a Ferencváros, bejutott a magyar bajnok a Bajnokok Ligája csoportkörébe
A Fradi a Molde otthonában 3-3-as döntetlent játszott az első mérkőzésen, így a visszavágót előnyből várta, hiszen egy gól nélküli döntetlen is továbbjutást érhetett a számukra.
A visszavágón a Moldén volt a nyomás, hogy gólt szerezzen, de mind a két csapat viszonylag óvatosan játszott. Ennek ellenére a Ferencváros tartotta többet a labdát. Az első félidő egyetlen kaput találó helyzete is a hazaiak nevéhez fűződött.
A második félidőben egyre nagyobb iramot diktált a norvég bajnoki címvédő és próbálta kihasználni a magassági fölényét. Bár ennek ellenére egy szép adogatás után kerültek a legnagyobb helyzetbe, amikor Dibusz lábbal védeni tudta a bal alsóba tartó lövést.
A hajrában Uzuni lőtt egy gólt, de a Ferencváros támadója lesről indult és a játékvezető jogosan nem adta meg.
A ráadás negyedik percében fújta le a mérkőzést a játékvezető, aki jól vezette a mérkőzést, és jöhetett az ünneplés, de azért az utolsó bő tíz perc igen forróra sikerült.
A Ferencváros megérdemelten jutott tovább a csoportkörbe és várhatja a csütörtöki sorsolást!
| 2020.09.29., 21:00 KEDD |
||
| FERENCVÁROS idegenben lőtt több góllal |
0-0 össz 3-3 |
MOLDE |
Ferencváros:
Dibusz - Lovrencsics G., Botka, Blazic, Heister - Sigér D. (Laidouni, 79.), Haratin, Somália (A. Frimpong, 87.) - Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Molde:
Linde - Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen - Aursnes, Hussain (Omoijuanfo, 83.) - E. Hestad, Wolff Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) - L. James
Vezetőedző: Erling Moe