Bale leghamarabb októberben játszhat a Tottenhamben

ˆhirdetés

Gareth Bale csak októberben léphet pályára a Spursben

 

 

Gareth Bale hét év után tért vissza a Tottenhamhez, amit nagy örömmel fogadtak a szurkolók, de egyelőre még nem láthatják egykori kedvencüket, aki egyelőre kölcsönben érkezett vissza Londonba.

 

A Spurs közleménye szerint Gareth Bale térdsérülést szenvedett, mikor a walesi válogatottal szerepelt a Nemzetek Ligájában.

Valamint, mivel a La Liga később kezdődött, mint a Premier League és ezért később is tart a felkészülésben, mint az angolok, így leghamarabb csak az októberi válogatott szünet után számítanak rá.

A Tottenham menetrendjét megvizsgálva, így várhatóan október 17-én, a West Ham United elleni bajnokin kerülhet erre sor, hazai pályán.

Vagyis a következő napok sűrű meneteléséből még nem veszi ki a részét.

 

ˆhirdetés