Úgy erősített a Real Madrid, hogy nem vásárolt új játékost

ˆhirdetés

A Real Madrid nagytakarítást végzett az átigazolási időszakban és még nem biztos, hogy itt a vége.

 

 

A Real Madridot is, mint a legtöbb spanyol klubot, megviselte a koronavírus járvány okozta gazdasági válság. Ennek köszönhetően nem igazoltak pénzért új játékost, viszont az eladásokért 100 millió euró feletti összeget kereshettek, de a fizetéseken is rendesen spórolnak.

 

A Real Madrid igen bő kerettel dolgozott már az előző idény során is, így olyan játékosok, mint Gareth Bale, vagy James Rodriguez rendre kispadozott, vagy akár még oda sem kerültek. A gazdasági válságnak is köszönhetően, határozott lépésekre szánták magukat a klubnál és több játékost is eladtak, de jó szokáshoz híven, többnyire visszavásárlási opcióval.

A kapusposzton továbbra is kirobbanthatatlan Courtois, de visszahozták kölcsönből Lunint, a keretben ott van még Altube, míg Areolára nem tartott igényt a klub és visszaengedték a PSG-hez a kölcsönszerződés lejártával.

A védelemben is volt mozgás, Achraf Hakimi az Interhez igazolt 40 millió euróért, Reguilón várhatóan a Tottenhamben köt ki, a mai napon, vagy a hétvége folyamán jelenthetik be az átigazolást. Érte 30 millió euró körüli összeget fizethet a londoni klub. Várhatóan visszavásárlási opcióval engedi csak el a Real Madrid. Javi Sánchez a Valladolidhoz igazolt 3 millió euróért cserében, míg Vallejo kölcsönben a Granadához került. Nagy valószínűséggel Nacho és Odriozola maradnak a keretben.

A középpályán James Rodriguez távozása hozza a legtöbb pénzt, érte az Everton 25 millió eurót fizet, ráadásul igen magas volt a fizetése a kolumbiainak, így két legyet ütöttek egy csapásra. Óscar Rodriguez a Sevillához került 13 millió euróért. Brahim kölcsönben ment a Milanhoz, Ceballos újabb évet tölthet az Arsenalnal, Reinier pedig két évre megy kölcsönbe a Dortmundhoz.

A támadósorban egyelőre a legnagyobb változást Bale távozása jelenti. A hírek szerint nem végleg adja el a Madrid a Tottenhamnek, hanem csak kölcsönbe, viszont nála a fizetés a meghatározó. Hivatalosan még nem jelentették be az átigazolást, így egyelőre nem tudni, hogy a teljes fizetését fogja állni a Spurs, vagy csak a felét. De ha már a felét is, ami 15 millió euró, már egy nyerő helyzet, mivel Bale azon játékosok közé tartozik, akiket Zidane nagyon nem akart a keretben látni. Bale pedig nehezen viselte ezt.

Kubo kölcsönbe ment a Villarrealhoz, érte várhatóan 2 millió eurót kap a klub az egy évre.

Távozott Jorge de Frutos és Dani Gomez a Levantéhoz, 7,5 millió euróért cserében.

Miguel Baezát a Celta Vigo vitte 3 millióért.

Alberto Soro a Granadában folytatja, 2 millió eurót fizettek érte.

És még nem biztos, hogy vége van az átigazolási időszaknak, ugyanis erősen pletykálják, hogy a Mariano, Jovic Borja Mayoral hármasból is távozik valaki.

Mariano nem a kedvence Zidane-nak, ráadásul magas a fizetése, de a csatár maradna a legszívesebben, nemet mondott a Benficára, pedig a portugálokkal a Madrid már megegyezett. Mariano ráadásul mandulaműtéten esett át, így hetekig nem számíthat rá a csapat.

Jovic helyzete is nagyon bizonytalan. Az első idény bukta volt, elképzelhető, hogy kölcsönbe megy.

Ami érdekesség, hogy Borja Mayoral visszatért a kölcsönből és egészen gólerős játékot mutat a felkészülés során, elképzelhető, hogy ő lesz Benzema cseréje.

A Real Madrid az átigazolási időszakban már 100 millió euró feletti eladásnál jár, idén pénzért új játékost nem vettek, mégis erősítettek.

Lunin a kapusposztra tért vissza, bár várhatóan többnyire csere lesz, esetleg a kupákban bizonyíthat.

A középpályára Ödegaardot hozta vissza a klub kölcsönből és próbálja Zidane beépíteni a csapatba a 21 éves norvégot.

Jövőre pedig olyan játékosokat szeretnének igazolni, akikért mélyen a zsebbe kell majd nyúlni, a fő kiszemelt Kylian Mbappé a PSG-től, de pletykálnak Erling Haaland és Eduardo Camavinga érkezéséről is, az érkezésükkel komoly generációváltáson eshetne át a Madrid.

 

ˆhirdetés