Mélyponton a Barcelona, megalázó vereséget szenvedtek a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
A Bayern München átgázolt a Barcelonán, már a negyedik percben vezettek a bajorok, amire egy öngóllal még válaszoltak a katalánok, de Müllerék az első félidőben és a másodikban is négy-négy gólt lőttek. A Barcelonától kiebrudalt Coutinho pedig csereként beállva adott gólpasszt és lőtt két gólt.
A 4. percben Perisic ment el a bal szélen, tekert a tizenhatos előterébe érkező Müllernek, aki kapásból letette Lewandowskinak, a lengyel oldalra gurítva kényszerítőzött Müllerrel, aki a jobb alsóba lőtt. (0-1)
A 7. percben Alaba ért bele szerencsétlenül a laposan belőtt labdába, amely éppen átperdült Neuer felett és a kapuban kötött ki. (1-1)
Ekkor még reménykedhettek a katalánok, főleg azok után, hogy a 10. percben Messi jobbról tekert középre, a beadásról hárman is lemaradtak, míg a labda a jobb kapufán csattant, de aztán jött a bajor henger.
A 21. percben a Semedo és Sergi Roberto a saját térfél közepén ügyetlenkedve adta el a labdát, Gnabry tört előre, majd a tizenhatosnál a balján érkező Perisicnek passzolt, aki éles szögből, lőtt a hosszúba. Ter Stegen beleért ugyan, de csak felpattant a labda a lábán, ami így is a kapuban kötött ki. (1-2)
A 27. percben Goretzka emelt a védők mögé, Gnabry erőszakosan tört be a tizenhatos jobb oldalán és lőtt laposan a jobb alsóba (1-3)
A 31. percben a balról beívelt labdát nem bírták kivágni a katalánok, a jobbról érkező Kimmich beadásba Müller piszkált bele és szerezte csapata negyedik gólját. (1-4)
Az 57. percben Alba passzolt a tizenhatosra érkező Suárez elé, az uruguayi csatár szép cselek után, tizenegy méterről lőtt a hálóba. (2-4)
De nem sokáig reménykedhettek a Barcelona drukkerek.
A 63. percben Davies csinált bolondot Semedóból a bal szélen, majd az alapvonallal párhuzamosan egészen az ötösön belülig futott, de nem kapura lőtt, hanem visszapasszolt az érkező Kimmich elé, akinek az üres kapuba kellett csak lőnie (2-5)
A 82. percben Coutinho indult meg a tizenhatoson belül a bal oldalon, majd az ötösről a kapu elé érkező Lewandowski fejére varázsolta a labdát, így végre a BL gólkirályi címre törő lengyel is gólt szerezhetett. (2-6)
A 85. percben Müllert tette le a balján érkező Coutinhónak a labdát, a Barcelonától lényegében elzavart brazil középpályás becsúszva lőtt a jobb alsóba (2-7)
A 89. percben Lucas Hernandez fejelte le az ötösre érkező Coutinho elé a labdát, aki még át is tudta venni a labdát és úgy lőtte a Bayern nyolcadik gólját (2-8)
A mérkőzés képe alapján szinte szemernyi esélye sem volt a Barcelonának a nagyszerűen letámadó Bayern ellen. A bajorok két fokozattal gyorsabban játszottak, mint a katalánok, aminek történelmi német győzelem lett a vége, hiszen nyolc gólt a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában még egy csapat sem lőtt egy mérkőzésen. Ráadásul mindezt a Barcelona szenvedte meg, amelynél már az egész idény arról szólt, hogy nem csak játékos és edzői szinten van probléma, hanem klubszinten. Ennél csattanósabb választ nem is kaphattak a Barcelonánál arra a kérdésre: szükség van-e változtatásokra.
A Bayern ezzel a győzelemmel egyértelmű végső esélyessé lépett elő, de természetesen minden ellenfél és minden mérkőzés más és más lehetőségeket és nehézségeket tartogat a csapatoknak, vagyis nem érdemes ebből az elképesztő győzelemből kiindulni. Egy biztos, a német csapatok nem állnak le, ha megy a játék, akkor ki is akarják azt élvezni, és ki akarják szolgálni a szurkolóikat is.
Érdekesség, hogy a Barcelona 1951 óta nem kapott ki hat góllal, akkor az Espanyol verte a városi riválist.
Az is érdekesség, hogy a negyeddöntőbe sem Messi, sem Cristiano Ronaldo nem jutott, 2005/06-os idény óta nem volt ilyen.
| 2020.08.14., 21:00 | ||
| BARCELONA Alaba 7 (öngól) Suárez 57 |
2-8 | BAYERN MÜNCHEN Müller 4, 31 Perisic 21 Gnabry 27 Kimmich 63 Lewandowski 82 Coutinho 85, 89 |
BARCELONA
Ter Stegen - Semedo, Piqué, Legnlet, Jordi Alba - Sergi Roberto (Griezmann 46), Busquets (Ansu Fati 70), De Jong - Vidal - Messi, Luis Suárez
BAYERN MÜNCHEN
Neuer - Kimmich, Boateng (Süle 76), Alaba, Davies (Lucas Hernandez 84) - Goretzka (Tolisso 84), Thiago Alcantara - Gnabry (Coutinho 75), Müller, Perisic (Coman 67) - Lewandowski