A nyáron a Manchester United megválik két legjobban kereső sztárjától?

ˆhirdetés

A Manchester United nagy valószínűséggel végleg lemondhat Pogbáról a nyáron, De Gea helyzete is kérdéses

 

 

A Manchester United az utóbbi időszakban nagy változáson esett át, több nagyobb nevet is elengedtek a keretből és Ole Gunnar Solskjaer vezetésével britesebb csapatot próbálnak létrehozni, sikerre éhes fiatalokból.

 

A nyáron eladták többek között Lukakut, Alexis Sánchezt kölcsönbe engedték, búcsút vettek Herrerától, Valenciától és Smalling is Rómába igazolt, de távozott a télen Young az Interhez. Az utóbbi időszakban érkezett Maguire, Daniel James, Aaron Wan-Bissaka, majd télen, mikor érezték a problémákat a középpályán, jött Bruno Fernandes és Rashford kidőlése miatt Ighalo. Vagyis azért kellett ide a rutin is, de összességében egy frissebb, sikerre éhesebb társaság gyűlt össze, akik jóval kevesebbet keresnek, mint elődeik és még többségük fejlődhet is a csapatnál. Bár nem véletlenül nem a bajnoki címért, hanem a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyért küzd a Manchester United idén is...

A csapatnál viszont vannak még olyan nevek, akiknek a távozására lehet számítani. Paul Pogba maradása óriási meglepetés lenne, míg sokan De Gea távozását sem tartanák meglepetésnek.

Paul Pogba évek óta kérdés, már José Mourinho is elzavarta volna a francia középpályást, végül talán éppen emiatt bukott bele a manchesteri kalandba. Az edzőváltás után Pogba megmutatta mire képes, majd elszürkült, sőt múlt nyáron már a Real Madridot emlegették vele kapcsolatban. Pogbát Zidane szerette volna, Florentino Perez elnök állítólag már nem annyira. Fede Valverde remeklésének köszönhetően pedig Pogba már talán nem is téma a madridiaknál. Viszont a Sun szerint a PSG és a Juventus is lecsapna a lehetőségre, ha a Manchester United eladja a világbajnok középpályást, akkor vagy a párizsi, vagy a torinói top klub élne a lehetőséggel. Pogba idén szinte állandóan sérült, ami előszele szokott lenni egy klubváltásnak...

David De Gea helyzete sem olyan egyértelmű, mint néhány évvel ezelőtt. A spanyol kapus évekig életben tartotta a Manchester Unitedet a bajnokságban, kimagaslott a mezőnyből, viszont már tavaly is, de idén is érthetetlen potyákat kap. Ráadásul a hírek szerint már a klub kinézte az utódját, így nem dőlnének a kardjukba, ha kapnának egy megfelelő ajánlatot a kapusért.

De Gea és Pogba kettősért ráadásul 150-200 millió euró körüli összeg is befuthat. Ami nem kevés pénz, de a fizetésükkel lehetne még sokat spórolni. A jelenlegi keretben a legtöbbet De Gea keresi, állítólag heti 375 ezer fontot, ráadásul ez kapusként is kiemelkedő összeg. Pogba fizetése állítólag heti 290 ezer font, egy folyamatosan sérült játékos szempontjából sem rossz...

Utánuk Rashford jön a maga 250 ezer fontos heti fizetésével, de vele hosszútávon számítanak, állítólag Martial is hasonlóan jól keres a klubnál.

De Gea esetében korábban a Real Madridot lehetett hallani, de évekkel ezelőtt egy "meghibásodott faxgép" miatt nem sikerült a klubváltás, utána hosszabbított is a spanyol válogatott kapus a Manchester Uniteddel. Viszont most már a Madrid nem jöhet szóba, hiszen Courtois játéka a tavalyi nagy hullámvölgy után, idén már klasszis teljesítményt mutat. De Gea iránt is nagy valószínűséggel a PSG és a Juventus érdeklődéséről hallhatunk majd.

Elolvasok még egy cikket
ˆhirdetés