Formalitás, de hivatalosan is elhalasztotta az Uefa a BL és az EL döntőjét
A koronavírus járvány miatt elhalasztotta az eredetileg május végére tervezett döntőket az Uefa.
A Bajnokok Ligája döntőjét május 30-án rendezték volna, az Európa Liga döntőjét május 27-én, a női Bajnokok Ligája döntőt pedig május 24-én.
A bejelentésben jelzik, az új időpontokról majd később adnak tájékoztatást.
Egyelőre biztos, hogy idén nem rendeznek Európa-bajnokságot, ami lehetőséget adott a nemzeti bajnokságok elhalasztására is. Egyelőre nem tudni, hogy mikor folytatódhatnak a bajnokságok.
A Premier League például egyelőre jelezte, április végéig biztosan nem folytatják a félbeszakadt idényt, amiből nagyjából lehet következtetni a többi ország terveire is, vagyis egyhamar nem folytatódnak a bajnokságok.
Ez igaz a Bajnokok Ligájára és az Európa Ligára is, ráadásul még csak a nyolcaddöntők zajlottak a nemzetközi kupákban, vagyis bőven messze vannak még a csapatok a döntőktől.